Olyan széleskörű lesz a Gázai övezet elleni offenzíva, amennyire az szükséges –
jelentette ki vasárnap Ehud Barak izraeli védelmi miniszter a
kormányülés kezdete előtt.
„A hadművelet nem lesz könnyű. Olyan széleskörű és olyan
intenzív lesz, mint azt a helyzet megkívánja” – mondta a miniszter
újságírók előtt.
Az izraeli kormány ülését Tel-Avivban, a védelmi minisztérium
épületében tartják. A tanácskozás elején Ehud Olmert miniszterelnök
megismételte minisztere előző esti szavait, mely szerint Izraelnek
nem érdeke újabb frontot nyitni az ország északi határán, miközben
délen folyik a gázai offenzíva. Olmert hozzátette: utasította a
védelmi minisztérium illetékeseit, hogy készüljenek fel minden
lehetőségre abban az esetben, „ha valaki azt gondolná: hasznot
húzhat abból, hogy Izrael déli hadműveleteivel van elfoglalva”.

A miniszterelnök, mint korábban Barak, a Hezbollah libanoni
síita fegyveres csoportra célzott, amely nyíltan támogatja a Gázai
övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász palesztin iszlamista
szervezetet.
BreuerPress/mti















