REÉ
„Lásd, Én elétek adom a mai napon az áldást és az átkot. Az áldást, ha meghallgatjátok Örökkévaló Istenetek parancsolatait, amelyeket Én előírok számotokra a mai napon, és az átkot, ha nem hallgattok Örökkévaló Istenetek parancsolataira, és letértek arról az útról, amelyet Én írok elő számotokra a mai napon, más istenek után haladva, akiket (korábban) nem ismertetek” (Mózes V. könyve, 11. fejezet 26-29. vers). Ezeket a szavakat olvashatjuk Mózes beszédében, soros heti szakaszunk elején.
A bibliai vers azt sugallja számunkra, hogy nekünk magunknak kell eldöntenünk, milyen életutat választunk, betartjuk-e a mindenható által adott törvényeket, ragaszkodunk-e ősi hitünkhöz, erkölcsös életet élünk-e, vagy sem, s így végső soron Isten áldását, vagy éppenséggel az átkot választjuk-e? Sőt, egy későbbi mózesi beszédben maga az Örökkévaló tanítása bíztat bennünket, hogy az élet útját válasszuk. „Tanúként hívom számotokra az eget és a Földet, hogy az életet és a halált adtam eléd, az áldást és az átkot, de te válaszd az életet azért, hogy életben maradj, te és utódaid” (ugyanott, 30. fejezet 19. vers).
Az akaratszabadság elve a zsidó vallás egyik alapeszméje. Nem véletlen, hogy a héber Bibliában többször is felszólítja Isten az embert, hogy ő maga döntsön jóról vagy rosszról, életről vagy halálról. A Talmudban pedig ezt olvassuk: „Minden Isten kezében van, kivéve az istenfélelmet” (Nidá 16/b). Márpedig, ha az istenfélelem irányít bennünket, bizonyára a jó utat követjük, ha viszont elvetjük azt, bármi rosszra képesek lehetünk. Még arra is, hogy egymást, vagy akár az egész világot elpusztítsuk. Az ember szabad akaratáról Martin Buber, a nagy zsidó gondolkodó még élesebben fogalmaz: „Az Isten sorsa a Földön az emberen áll”…
A választás szabadsága így az ember legfontosabb és legértékesebb tulajdonsága, döntésétől függhet a saját és a mások sorsa is. Buber, aki nagy hatással volt az egzisztencialista filozófusokra, úgy vélte, az embernek az élet minden pillanatában döntenie, választania kell. A körülmények azonban ezt nem mindig teszik lehetővé. Jean Paul Sartre, a nagy francia filozófus – továbbgondolva Martin Buber szavait – egyik regényében az ellenállás harcosát idézi példaként, akit a fasiszták oly nagyon megkínoztak, hogy már nem tudott tovább hallgatni. Mit tehet ilyenkor az ember? – veti föl Sartre hőse. Igen, lehet, hogy beszélnie kell, de akkor sem mindegy. hogy mit mond…
Minden ember, lényegében véve, maga dönt a jóról, vagy a rosszról, választása alapvetően befolyásolhatja akár egész életét is. A Talmud egyik legnagyobb mestere, Akiba fogalamzta meg a következő paradoxont: „(Istentől) minden előre látott, ám az (emberi) akarat szabad” (Avot, 3. fejezet 19. tétel). Vagyis noha önként, szabadon döntünk tetteinkről (s ezért azokat Isten számon is kérheti tőlünk), Ő mégis jó előre tudja (elvégre ismeri lelkünket), mit is fogunk tenni, hogyan döntünk majd, saját meggyőződésünk alapján.
Sokan úgy vélik, Isten mindentudása, előrelátása ellentmondásban áll szabad akaratunkkal. Amikor a Rabbiképzőben folytatott tanulmányaim során Akiba paradoxonját tanultuk, bennünk is felötlött ez az ellentmondás. Megkérdeztük mesterünket, a néhai Richtmann Mózes professzort, hogyan lehetséges ez? Ő válasz helyett felállt a katedrán, a nyitott ablakhoz lépett, és kifelé tekintve így szólt:
– XY, üljön az első sorba!
Az illető diák, akinek a nevét szándékosan nem említem, akkor a leghátsó padban ült, és közismerten nem tartozott a legszorgalmasabb hallgatók közé. A mester felszólítására valóban felállt, de nem az első, hanem a második padsor szélére ült. Richtmann professzor ekkor, még továbbra is a nyitott ablakon kitekintve, így folytatta:
– XY, miért ült maga a második sorba?
Mindannyian döbbenten néztünk magunk elé. A mester pedig megfordult, és így szólt:
– Láthatják, én nagyon jól tudtam, ha azt mondom XY-nak, üljön az első sorba, ő – amilyen azeszpónem (szemtelen) – egészen biztosan a második padsorba ül majd. Hát akkor, a Jóisten mennyivel inkább tudja, mit fogunk cselekedni. Ettől azonban még szabad az akaratunk, és szabadon döntünk a saját sorsunkról…
A bibliai vers azt sugallja számunkra, hogy nekünk magunknak kell eldöntenünk, milyen életutat választunk, betartjuk-e a mindenható által adott törvényeket, ragaszkodunk-e ősi hitünkhöz, erkölcsös életet élünk-e, vagy sem, s így végső soron Isten áldását, vagy éppenséggel az átkot választjuk-e? Sőt, egy későbbi mózesi beszédben maga az Örökkévaló tanítása bíztat bennünket, hogy az élet útját válasszuk. „Tanúként hívom számotokra az eget és a Földet, hogy az életet és a halált adtam eléd, az áldást és az átkot, de te válaszd az életet azért, hogy életben maradj, te és utódaid” (ugyanott, 30. fejezet 19. vers).
Az akaratszabadság elve a zsidó vallás egyik alapeszméje. Nem véletlen, hogy a héber Bibliában többször is felszólítja Isten az embert, hogy ő maga döntsön jóról vagy rosszról, életről vagy halálról. A Talmudban pedig ezt olvassuk: „Minden Isten kezében van, kivéve az istenfélelmet” (Nidá 16/b). Márpedig, ha az istenfélelem irányít bennünket, bizonyára a jó utat követjük, ha viszont elvetjük azt, bármi rosszra képesek lehetünk. Még arra is, hogy egymást, vagy akár az egész világot elpusztítsuk. Az ember szabad akaratáról Martin Buber, a nagy zsidó gondolkodó még élesebben fogalmaz: „Az Isten sorsa a Földön az emberen áll”…
A választás szabadsága így az ember legfontosabb és legértékesebb tulajdonsága, döntésétől függhet a saját és a mások sorsa is. Buber, aki nagy hatással volt az egzisztencialista filozófusokra, úgy vélte, az embernek az élet minden pillanatában döntenie, választania kell. A körülmények azonban ezt nem mindig teszik lehetővé. Jean Paul Sartre, a nagy francia filozófus – továbbgondolva Martin Buber szavait – egyik regényében az ellenállás harcosát idézi példaként, akit a fasiszták oly nagyon megkínoztak, hogy már nem tudott tovább hallgatni. Mit tehet ilyenkor az ember? – veti föl Sartre hőse. Igen, lehet, hogy beszélnie kell, de akkor sem mindegy. hogy mit mond…
Minden ember, lényegében véve, maga dönt a jóról, vagy a rosszról, választása alapvetően befolyásolhatja akár egész életét is. A Talmud egyik legnagyobb mestere, Akiba fogalamzta meg a következő paradoxont: „(Istentől) minden előre látott, ám az (emberi) akarat szabad” (Avot, 3. fejezet 19. tétel). Vagyis noha önként, szabadon döntünk tetteinkről (s ezért azokat Isten számon is kérheti tőlünk), Ő mégis jó előre tudja (elvégre ismeri lelkünket), mit is fogunk tenni, hogyan döntünk majd, saját meggyőződésünk alapján.
Sokan úgy vélik, Isten mindentudása, előrelátása ellentmondásban áll szabad akaratunkkal. Amikor a Rabbiképzőben folytatott tanulmányaim során Akiba paradoxonját tanultuk, bennünk is felötlött ez az ellentmondás. Megkérdeztük mesterünket, a néhai Richtmann Mózes professzort, hogyan lehetséges ez? Ő válasz helyett felállt a katedrán, a nyitott ablakhoz lépett, és kifelé tekintve így szólt:
– XY, üljön az első sorba!
Az illető diák, akinek a nevét szándékosan nem említem, akkor a leghátsó padban ült, és közismerten nem tartozott a legszorgalmasabb hallgatók közé. A mester felszólítására valóban felállt, de nem az első, hanem a második padsor szélére ült. Richtmann professzor ekkor, még továbbra is a nyitott ablakon kitekintve, így folytatta:
– XY, miért ült maga a második sorba?
Mindannyian döbbenten néztünk magunk elé. A mester pedig megfordult, és így szólt:
– Láthatják, én nagyon jól tudtam, ha azt mondom XY-nak, üljön az első sorba, ő – amilyen azeszpónem (szemtelen) – egészen biztosan a második padsorba ül majd. Hát akkor, a Jóisten mennyivel inkább tudja, mit fogunk cselekedni. Ettől azonban még szabad az akaratunk, és szabadon döntünk a saját sorsunkról…
