Meghalt (Tomi) Joszef Lapid

volt izraeli igazságügy-miniszter


Jeruzsálem, 2008. június 1., vasárnap – Hetvenhét éves
korában Tel-Avivban vasárnapra virradóra elhunyt Joszef Lapid volt
igazságügy-miniszter – közölte családja.
Az újvidéki születésű, íróként, publicistaként is ismert
politikus halálát rákbetegség okozta.
A holokauszt-túlélő Lapid, akinek apja, neves jogász és
újságíró, a mauthauseni náci koncentrációs táborban pusztult el,
1948-ban vándorolt be Izraelbe. Jogi tanulmányokat folytatott, majd
újságíró lett. Éveken át a Maariv című napilap vezető újságírója,
majd főigazgatója, később pedig az izraeli állami rádió és tv
hivatalának vezérigazgatója volt. Rendszeresen szerepelt televíziós
politikai kerekasztalokon, ismert volt kiváló vitakészségéről,
vitriolos humoráról, szenvedélyes stílusáról.
Lapid 1999-ben lett az izraeli parlament, a kneszet tagja a
jobbközép Sinui párt képviselőjeként, és világi programmal fellépő
formációval 2003-ban rendkívüli sikert ért el: 15 mandátumot
szereztek a 120 tagú törvényhozásban. 2006 januárban visszavonult a
politikai élettől, és a jeruzsálemi Jád Vásem holokauszt-emlékhely
egyik vezetője lett.
BreuerPress/MTI/AFP