Mezei András 1930-ban született Budapesten, de magáról rendszeresen, mint palóc származásuról beszélt.
Azt írta saját magáról az Eredet című versében: „Úgy szült meg anyám akár a zsák az oltatlan meszet – sisteregtek, égtek olthatatlanul azóta is a gödörben, míg el nem emészt a tűz, míg meg nem nyugszom, mint maga a mész a nógrádmarcali meszelt ház falán.”
Soha nem tagadta meg zsidó voltát. A holocaust élményét fogalmazta meg tényverseiben, melyeket több nyelvre lefordítottak. Zsidó versek, Adorno, Holokauszt! Emlékezz! címmel jelent meg kötete, 2007-ben Hármaskönyv címmel összegyűjtött verseskötete.
Lapunk 2004 március 23.-án Emlékezz címmel jelentetett meg ismertetőt A holocaust tényversek New yorki bemutatójáról.
A József Attila-díjas író, költő az ELTE magyar szakán szerezte diplomáját.
Pályája a Tűztánc költői csoporttal indult el. 1958-tól 1992-ig az Élet és Irodalom című lap főmunkatársa, illetve rovatvezetője volt.
1992-ben megalapította a Belvárosi Könyvkiadót, és 1993-ban a CET folyóiratot.
Haláláig vezette a CET Klubot, ahol a hazai gazdasági, politikai és kulturális élet kiemelkedő személyiségei vitatkoztak, beszégettek Mezei Andrással és a klub tagjaival.
Számos kiemelkedő munkája közismeté, népszerűvé vált. Legismertebb regényei a Szerencsés Dániel, A csodatevő és más történetek, az Éva és sok-sok Ádám.
Nagy népszerüséget hozott Mezei András számára Az Ilyen gazdagok vagyunk?, a Magyar kocka és a Ki beszél itt már Mexikóról? című könyvei, amelyek az 1970-es és 1980-as évek magyar valóságáról szóltak.
Az 1960-as évek végén a budapesti Pince Színházban mutatták be Bábel című drámáját.
Munkásságát 1964-ben József Attila-díjjal, 1997-ben Arany János-díjjal ismerték el. 2000-ben a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját kapta.
A huszonegyedik század korszelleme már az előző század végén megihlette a költőt, írót. Proszemináriumot tervezett a 21. század értelmisége számára, s amikor úgy érezte, hogy az új évezred új kihívásait, tragédiáit is meg kell magyaráznia, megszületett életműve egyik legerősebb alkotása, a new yorki, szeptember 11.-i tragédiát felidéző, sajátosan, a költő szemével látó, megéneklő, nagy poéma a „Manhattan Kiáltása”.
Mezei András a 2001. szeptember 11.-i tragédiát Bábelhez és a holocausthoz hasonlította. Szerinte a new yorki World Trade Center két ikertornyának pusztulása holokausztikus.
„Az új Bábel hamujába semmisült a gyilkos és az áldozat.
Szóljál Uram! A Nevedben ölnek.
Jelölj ki nekik mentségre való városokat, mert gyilkolják, kiket nem ismernek, nem látnak, s vért vérbe robbantanak, de rájok nem haragszanak.
A kiszemelt ártatlanok miatt, s önnön magukért jelölj ki nekik mentségre való városokat, mert meggyült a harag.
Vér szivárog be, s csönd a küszöbök alatt. …
Bábel tornyának hamujából végy egy marék hamvat tenyeredbe én istenem, s add, hogy tiszta forrásban oldva, hunyt szemmel, verejtékes és véres arcát mossa meg benne, ki öl és örököl, kreatúrád maga az ember. –
Mert gyűlölet nincs a hamuban. Az izzó parázsban szent lábnyom, mit isten ihletett ajakkal. – Meteor ragyás arcát Amerika, a hold most rád emeli.
Űrben bukdácsolnak a bolygók szatelitei: kelj fel és jár!
Ha a szellem szabadságának lélektornya vagy, az elesetteket védd: a szegényt.
Adj neki menedékhelyet.
Munkát és jó esélyt.
Minden megfogant fohász hamutiszta.” 
Mezei András emlékét az utókor számára kegyelettel megőrizzük.
