Életének 75. évében
Életének 75. évében
elhunyt Kármán György orgonaművész, a Rabbiképző Liturgia
tanszékvezetője .
Kármán Györgyöt a Mazsihisz és az egyetem saját halottjának
tekinti, temetése május 18-án, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a
Kozma utcai zsidó temetőben.
Mint a nekrológban fogalmaznak, Kármán György évtizedeken
keresztül tanította nagy tudással, odaadással és szerénységgel a
kántorokat, és emellett kiváló művészi tevékenységével, szakmai
tudásával segítette a zsinagógai élet ünnepeit és mindennapjait. A
Magyar Televízió vallási műsorainak szerkesztőjeként közvetítette a
zsidóság hitét és szertartásait a nagyközönségnek.
„Emlékét, emberi példáját, művészetét és egyéniségét
hittestvérei, tanítványai, barátai és kollégái megőrzik” .
Breuerpress-MTI