A görög kultúra emlékeiből
A görög-magyar kapcsolatok évszázadokra visszanyúló történelmét és ennek
jelentőségét hangsúlyozta Mihalisz Liapisz görög kulturális
miniszter és Hiller István tárcavezető a Görögség és a görög kultúra
a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitóján csütörtökön
Budapesten.
Az ELTE Egyetemi Könyvtárának dísztermében látható tárlat
megnyitóján Mihalisz Liapisz a görögség magyarországi jelenlétéről,
az évszázadokra visszanyúló együttélésről szólt.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország helye és szerepe a XVIII.
századtól kezdve sok görögöt vonzott. A görögök Magyarországon az
„ígéret földjét keresték, és sokan meg is találták” – mondta.
A görögök a kereskedelem mellett jelentős kulturális
tevékenységet folytattak, amit bizonyít Zavirasz György tevékenysége
is – utalt a miniszter a Makedóniából származó görög kereskedőre,
aki a XVIII. század derekán érkezett Magyarországra és jelentős
kincseket őrző könyvtárat alapított.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a görög-magyar
kulturális kapcsolatok fontos állomásának nevezte a kiállítást.
Kiemelte, hogy meg kell őrizni azokat az értékeket, amelyekkel a
görögök gazdagították a magyar kincsestárat, rámutatva arra: a görög
emlékek a magyar kultúra szerves részévé váltak.
A múlt ápolásáért és a jövő formálásáért a közös Európa
szellemében közösen kell fellépni – hangoztatta.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora, Hudecz Ferenc
köszöntőjében kiemelte: a fővárosi intézmény az egyetlen
Magyarországon, ahol újgörög szak működik.
Szögi László, a könyvtár főigazgatója az 1561-ban alapított
intézmény ritkaságai között említette a kiállításon bemutatott
könyvek közül a Zavirasz-könyvtárból származó műtárgyakat, egy
szintén görög kapcsolatokról árulkodó XV. századi díszes Corvinát, s
a legkorábbi kapcsolatokat bizonyító, XI. századi evangeliáriumot
(evangéliumos könyvet), amely a könyvtár legrégebbi darabja.
Az egyesült Európa eszméjének szentelt, és a görög nemzeti
ünnep, az 1821. március 21-én indult forradalom alkalmából nyílt
tárlat április 25-éig tekinthető meg.
BreuerPress + MTI