Francia mesterrajzok

Szili Katalin megnyitotta a kiállítást



Budapest, 2008. február 21., csütörtök BPI+MTI
Megnyílt A szépség vonalai – Francia mesterrajzok a Louvre gyűjteményéből című kiállítás csütörtökön a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
A március 12-ig látható tárlaton a párizsi Louvre legszebb
francia rajzait, 55 alkotó több mint 80 remekművét tekinthetik meg
az érdeklődők.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a megnyitón hangsúlyozta:
a Louvre kincsein keresztül a magyar közönség is részese lehet annak
az élménynek, amelyet a szépség vonalai, a francia alkotások adnak.
Közlése szerint a mesterművek bemutatása alkalom arra is, a 2008-as
esztendőt mint a kultúrák közötti párbeszéd évét köszöntsük.
Ha a francia-magyar kulturális kapcsolatokat tekintjük,
emlékezni kell arra a költőre is, aki ezt mindig szem előtt tartotta
– utalt a házelnök Ady Endrére és Az Értől az Óceánig című versre,
hozzáfűzve, hogy „van valami közös lelkiség” a magyar és a francia
kultúra között.
Szili Katalin kiemelte, talán ennek a kapcsolatnak a folytatása
lehet a Szépművészeti Múzeum bemutatkozása ősszel a Louvre-ban.
„A kultúra a kissé zajos világban a kiegyensúlyozottságot, a
harmóniát közvetíti (…), digitális világunk leegyszerűsített
mindent, minket, embereket is sokkal kiszolgáltatottabbá tett, talán
így még inkább szükségünk van azokra kapaszkodókra, amit például a
művészet, a kultúra értékvilága jelent” – vélekedett.
René Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete arról szólt: a
kiállítás olyan különleges válogatás, amelyet együtt említhetünk A
Mediciek fénykora című, szintén a Szépművészeti Múzeumban látható
tárlattal. A két kiállítás jól mutatja, milyen cserekapcsolatok
alakultak ki az Európai Unión belül, az európai országok között.
A nagykövet szimbolikus erejűnek látja azt, hogy e két tárlatot
Magyarországon, Budapesten, „Európa szívében” rendezik meg. Úgy
fogalmazott „a művészet mint Ariadné fonala köt össze bennünket”.
Mint mondta, a 80 remekművön keresztül „kaleidoszkópot” kaphat
az érdeklődő a XVII. és XVIII. századi legszebb munkákról. René
Roudaut magyarul fogalmazta meg azt a véleményét: „látható itt sok
remekmű, de maga a kiállítás is remekbe szabott”.
Jean-Francois Méjanést, a tárlat francia kurátora elmondta:
kiindulópontjuk az volt, hogyan lehetne megmutatni a látogatóknak,
milyen francia munkák születtek a XVII. és a XVIII. században.
Czére Andrea kurátor, a Szépművészeti Múzeum
főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a budapesti múzeum életében
ez az első kiállításcsere egy francia múzeummal. A Szépművészeti
Múzeum ősszel németalföldi rajzokat állít ki a Louvre-ban.
Megemlítette, a partnerek olyan témát szerettek volna bemutatni
saját közönségüknek, ami az újdonság erejével hat. Felidézte, hogy a
múzeum már régóta ápol szakmai kapcsolatokat a Louvre-ral, de a
gyakorlatban ez akkor öltött testet, amikor a párizsi intézmény
kölcsönkérte a Szépművészeti Múzeumtól Leonardo da Vinci rajzait.
A szépség vonalai című kiállítás első része a lotaringiai iskola
francia manierista alkotóit, majd Nicolas Poussin és Claude Lorrain
alkotásait mutatja be. A következő szakasz a barokktól a görögös
klasszikus stílusig terjedő irányzatokról ad képet, ezt pedig a
Párizstól Versailles-ig: a nagy dekorációk című rész követi. A
továbbiakban városi és vidéki életképek, tájrajzok láthatók, a művek
sora Gabriel Francois Doyen és Jacques-Louis David, a neobarokk,
illetve a neoklasszicizmus képviselőjének alkotásaival zárul.
A tárlaton szerepelnek Pierre Brebiette, Jacques Fouquieres,
Charles de la Fosse, Antoine Watteau, Jean Jouvenet, Francois
Boucher és Jean-Guillaume Moitte alkotásai is.