Átadták a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díjait
– Bacsó Péter
filmrendező és Enyedi György geográfus, közgazdász kapta az idén a
Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját; az elismeréseket
szombaton adták át Budapesten.
A díjátadó ünnepségen Glatz Ferenc köszöntötte a meghívottakat.
A kuratórium elnöke a Magyar Tudományos Akadémián mondott
köszöntőjében fontosnak mondta, hogy az Európai Unióban
megmaradjanak a kis kultúrák, megőrizzék a kulturális sokszínűséget.
Glatz Ferenc tévútnak nevezte, hogy az állam alacsony szinten
tartja a nemzeti kultúra támogatását. Úgy fogalmazott, „tudomásul
kell venni, hogy egy kis nemzet oktatásának, kultúrájának
fenntartása többe kerül, mint egy nagyé”.
Glatz Ferenc beszédében többször méltatta Kodály Zoltánt, aki
egy nemzet kultúráját a világ kultúrájává tette és megemlékezett a
tavaly elhunyt Kosáry Domokos akadémikusról, aki a díj egyik
alapítója volt.
Az alapítvány kuratóriuma évente a Magyar Kultúra Napja (január
22.) alkalmából adományoz díjakat az oktatás, a kultúra, a tudomány
területén kiemelkedő teljesítményt elért személyiségeknek.
Bacsó Péter, aki január 6-án ünnepelte 80. születésnapját, a
magyar filmművészetben betöltött meghatározó szakmai életművéért
részesült a fődíjban.
Enyedi György geográfus, közgazdász, a Magyar Tudományos
Akadémia (MTA) tagja a társadalmi földrajz, a regionális fejlődés, a
településfejlődés területén elért kimagasló tudományos eredményeiért
kapta meg az alapítványi fődíjat.
A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány a két fődíj
odaítélése mellett Pázmány Péter felsőoktatási díjat adományozott
Kiss Jenő nyelvésznek, Németh János jogásznak, Papp Lajos
szívsebésznek és Winkler Gábor egyetemi tanárnak.
A Deák Ferenc kutatási díjat Buday-Sántha Attila egyetemi tanár,
a közgazdaságtudomány doktora, Páldy Anna főorvos, az Országos
Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettese, valamint Pálné
Kovács Ilona jogász, politológus vehette át.
A Trefort Ágoston közoktatási díjat Kertész Lajos nyugalmazott
egyetemi tanárnak, zongoraművésznek, Ladányi Gáborné nyugalmazott
általános iskolai igazgatónak és Szabolcs Ottó történésznek,
pedagógusnak ítélték oda.
A Kodály Zoltán közművelődési díjat Knáb Erzsébet, a bajai
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának
főigazgatója, Novotny Zoltán újságíró, Szankovits Tibor népi
iparművész és Vadas Vera, a Budapesti Zsidó Hitközség Idegenforgalmi
és Kulturális Központjának igazgatója kapta.
Az alapítvány a Kodály-évfordulóra díjat adományozott Ujfalussy
József zenetudósnak, egyetemi tanárnak.
A Kemény Zsigmond-díjat a Ghymes együttesnek, a Nemes Nagy
Ágnes-esszédíjat Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténésznek ítélték.
A kuratórium 1993-ban hozta létre a díjakat a kiemelkedő
teljesítményt nyújtó személyiségek elismerésére. A díjakkal nettó
ötszázezer forint, a fődíjjal egymillió forint jár. Mostanáig
tizenkét alkalommal adtak át díjakat, s összesen 248-an kapták meg
az elismerést.
A kuratórium elnöke Glatz Ferenc, tagjai: Honti Mária, Enyedi
György, Horn Péter, Király Tibor, Kiss Gy. Csaba, Vékás Lajos, Láng
István, Stark Antal és Várszegi Asztrik.
BreuerPress-infó