Az eddigi megbízott vezetőt, Varga Kálmánt
Az eddigi megbízott vezetőt, Varga Kálmánt nevezte ki a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatójává öt évre Hiller István oktatási és kulturális miniszter hét pályázó közül, a bírálóbizottság javaslata alapján.
Varga Kálmán történész-muzeológus, a történelemtudományok doktora (PhD) 1994 óta dolgozik a műemlékvédelem területén. 1994−1998 között a gödöllői Grassalkovich kastély miniszteri biztosa, az ottani kastélymúzeum megalapítója és vezetője volt. 1998−2002 között a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának tudományos vezetőjeként, majd az elmúlt öt évben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökeként tevékenykedett. Június 11-én saját kérésére vált meg az elnökségtől, hogy visszatérhessen korábbi intézményébe. Döntését azzal indokolta, hogy a Nemzeti Gondnokságon több lehetőség nyílik a konkrét szakmai munkára.
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete alatt álló, teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv. 1992-ben alapították azzal a céllal, hogy az állami tulajdonban lévő, kiemelkedő értékű műemlékeknek kulturális hasznosítója és szakmai vagyonkezelő szervezete („gondnoka”) legyen. Feladata kiterjed a műemlékek állagmegóvására, helyreállítására és értékelvű működtetésére, üzemeltetésére is. Az intézmény küldetése a rá bízott műemlékeket minél nagyobb közönség számára elérhetővé és élvezhetővé tenni, vagyis a Gondnokság a történeti és művelődéstörténeti szempontból kiemelt építészeti örökséget szakszerűen gondozó és azt közcélokkal hasznosító sajátos, közgyűjteményi funkciókat is természetszerűleg ellátó intézmény. A közelmúltban történt névváltoztatással („állami” helyett „nemzeti”) is kifejezett fejlesztési szándék révén a Gondnokság az országos jelentőségű kulturális intézmények körébe sorolódott – lényegében ezzel jutott el abba a státusba, amely a korábbi alapítói szándéknak is maradéktalanul megfelel. Az intézmény jelenleg 42 műemlékegyüttesért felelős az ország egész területén, köztük az ország legkiemelkedőbb barokk-rokokó emlékéért, a fertődi Esterházy kastélyért. Hozzátartozik még számos más jelentős világi épületünk (az edelényi, nádasdladányi, füzérradványi, tatai kastélyok, stb), korábban szakrális épületek (volt püspöki paloták, a kamaduli remeteség egykori majki együttese, stb) és több törökkori emlék is (dzsámik, minaretek, türbék). Magyarországon egyébként ez az egyetlen ilyen szakfeladatokat ellátó, műemléki-kulturális intézmény, amelynek rokon szervezetei a művelt Európa minden országában évtizedek óta megtalálhatók: Angliában a National Trust és a National Heritage, Németországban a Verwaltung-rendszer, Olaszországban a L’Istituto Italiano dei Castelli, Franciaországban a Centre des Monuments Nationaux, Lengyelországban a Towarzystwo Opieki nad Zabytkami – hogy csak néhány példát említsünk.
Varga Kálmán – ahogy pályázatában is részletesen kifejtette – szerint a Nemzeti Gondnokság, illetve az ott lévő műemlékállomány fejlesztésének fő szempontja az értékelvűség, vagyis az értékek kibontásának és közkinccsé tétele. Ebből egyértelműen következik, hogy a Nemzeti Gondnoksága egy sajátos értékőrző és kulturális missziót teljesítő intézmény. A gondjaira bízott épületek „többek”, mint csupán architektúrájukban védett műemlékek, mivel a hazai művelődés- és művészettörténet, a nemzeti történelem és identitástudat szempontjából különös jelentőségű emlékeknek, tágabban helyszíneknek minősülnek. Ebből fakadóan az intézmény tevékenysége is összetett, s ki kell terjedjen az épületek, a történeti kertek, a berendezések és műtárgyak, az ehhez kapcsolható szellemi örökség, valamint a kulturális környezet integrált megóvására, fejlesztésére és dominánsan közcélú hasznosítására. Az igazgató úgy látja, hogy az új, ún. egységes állami vagyonkezelési metódus bevezetése során az intézménynél lévő műemlékállományra speciális, a közérdekből fakadóan bizonyos privilégiumokat adó szabályokat kell alkalmazni. Varga ugyanakkor fenntartja azt a korábbi, még KÖH elnökként is képviselt álláspontját, mely szerint a ma állami tulajdonban lévő műemlékállomány egy része „elengedhető”, részben szakmai indokokból, részben pedig a költségvetés korlátozott teherbíró képessége miatt.
A fejlesztések forrásfedezete vonatkozásában a valódi kitörési pontot az uniós támogatások jelenthetik. Az intézmény helyzete – köszönhetően az elmúlt másfél esztendő előkészítő munkájának – etekintetben különösen jó: több „kiemelt” minősítésre esélyes projektet, s ezen túlmenően 8-10 esélyes pályázatot dolgozott ki. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező években várhatóan 12-14 milliárd forint szolgálhatja jelentős műemlékeink megújítását. Varga véleménye szerint a fejlesztések másik lehetőségét az épületállomány hasznosításába bevonható magántőke adhatja. Meggyőződése, hogy az ingatlanfejlesztő cégek és a beruházói tőke nem ellensége az értékelvű hasznosításnak, sőt, szükséges is, hogy annak mechanizmusába, vagy a kulturális rehabilitáció „holdudvarába” bekapcsolható legyen. A Nemzeti Gondnokság ezért minden épületére külön befektetői programot dolgoz ki, majd ahhoz megfelelő ingatlanfejlesztő vállalkozásokat, magántőkét szándékozik megnyerni és mozgósítani.
Az intézményhez tartozó jeles műemlékek közül ma már 27 a nyitott, megtekinthető együttes, s ez a statisztikák tükrében évi 400 ezer látogatót jelent. Az épületek ma 6 művészeti fesztiválnak és mintegy 100 egyéb kulturális eseménynek adnak rendszeresen otthont. Varga ezen a téren is előre kíván lépni a kulturális-turisztikai kínálat bővítésével. Többek között nagyszabású időszaki kiállítások, a helyreállítások alatt a munkák bemutatása és erőteljesebb kiadványozás szerepel a terveiben. Fejleszteni szándékozik a látogatói komfortot is, saját működtetésű szállodai kapacitás kialakításával, ajándékkészítő manufaktúra létrehozásával és önálló turisztikai szervezőiroda felállításával. Érdekességként említhető, hogy az intézmény székhelyének funkciójában is változtatást tervez: a budai várban, a Dísz tér 15. alatt lévő székház ugyanis – építészeti adottságai, korlátai miatt – csak részben alkalmas korszerű munkahelynek, s egyre nehezebb itt ellátni az irányítási, bonyolítói és adminisztratív feladatokat. Ugyanakkor az épület a vári turizmus centrumában áll, s reprezentatív emeleti térsorával, architektúrájának nemes és szép részleteivel bemutatható idegenforgalmi látványosság lehet. A székház tehát a jövőben kulturális multifunkciót kapna, részben értékeinek bemutatásával, a Gondnokság épületeit célzó turizmus-szervező irodával, széles választékú shop-pal, kisebb kávézóval és kézműves foglalkozások helyszíneként nyílna meg a várba érkező turisták előtt.
BreuerPress
Varga Kálmán történész-muzeológus, a történelemtudományok doktora (PhD) 1994 óta dolgozik a műemlékvédelem területén. 1994−1998 között a gödöllői Grassalkovich kastély miniszteri biztosa, az ottani kastélymúzeum megalapítója és vezetője volt. 1998−2002 között a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának tudományos vezetőjeként, majd az elmúlt öt évben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökeként tevékenykedett. Június 11-én saját kérésére vált meg az elnökségtől, hogy visszatérhessen korábbi intézményébe. Döntését azzal indokolta, hogy a Nemzeti Gondnokságon több lehetőség nyílik a konkrét szakmai munkára.
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete alatt álló, teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv. 1992-ben alapították azzal a céllal, hogy az állami tulajdonban lévő, kiemelkedő értékű műemlékeknek kulturális hasznosítója és szakmai vagyonkezelő szervezete („gondnoka”) legyen. Feladata kiterjed a műemlékek állagmegóvására, helyreállítására és értékelvű működtetésére, üzemeltetésére is. Az intézmény küldetése a rá bízott műemlékeket minél nagyobb közönség számára elérhetővé és élvezhetővé tenni, vagyis a Gondnokság a történeti és művelődéstörténeti szempontból kiemelt építészeti örökséget szakszerűen gondozó és azt közcélokkal hasznosító sajátos, közgyűjteményi funkciókat is természetszerűleg ellátó intézmény. A közelmúltban történt névváltoztatással („állami” helyett „nemzeti”) is kifejezett fejlesztési szándék révén a Gondnokság az országos jelentőségű kulturális intézmények körébe sorolódott – lényegében ezzel jutott el abba a státusba, amely a korábbi alapítói szándéknak is maradéktalanul megfelel. Az intézmény jelenleg 42 műemlékegyüttesért felelős az ország egész területén, köztük az ország legkiemelkedőbb barokk-rokokó emlékéért, a fertődi Esterházy kastélyért. Hozzátartozik még számos más jelentős világi épületünk (az edelényi, nádasdladányi, füzérradványi, tatai kastélyok, stb), korábban szakrális épületek (volt püspöki paloták, a kamaduli remeteség egykori majki együttese, stb) és több törökkori emlék is (dzsámik, minaretek, türbék). Magyarországon egyébként ez az egyetlen ilyen szakfeladatokat ellátó, műemléki-kulturális intézmény, amelynek rokon szervezetei a művelt Európa minden országában évtizedek óta megtalálhatók: Angliában a National Trust és a National Heritage, Németországban a Verwaltung-rendszer, Olaszországban a L’Istituto Italiano dei Castelli, Franciaországban a Centre des Monuments Nationaux, Lengyelországban a Towarzystwo Opieki nad Zabytkami – hogy csak néhány példát említsünk.
Varga Kálmán – ahogy pályázatában is részletesen kifejtette – szerint a Nemzeti Gondnokság, illetve az ott lévő műemlékállomány fejlesztésének fő szempontja az értékelvűség, vagyis az értékek kibontásának és közkinccsé tétele. Ebből egyértelműen következik, hogy a Nemzeti Gondnoksága egy sajátos értékőrző és kulturális missziót teljesítő intézmény. A gondjaira bízott épületek „többek”, mint csupán architektúrájukban védett műemlékek, mivel a hazai művelődés- és művészettörténet, a nemzeti történelem és identitástudat szempontjából különös jelentőségű emlékeknek, tágabban helyszíneknek minősülnek. Ebből fakadóan az intézmény tevékenysége is összetett, s ki kell terjedjen az épületek, a történeti kertek, a berendezések és műtárgyak, az ehhez kapcsolható szellemi örökség, valamint a kulturális környezet integrált megóvására, fejlesztésére és dominánsan közcélú hasznosítására. Az igazgató úgy látja, hogy az új, ún. egységes állami vagyonkezelési metódus bevezetése során az intézménynél lévő műemlékállományra speciális, a közérdekből fakadóan bizonyos privilégiumokat adó szabályokat kell alkalmazni. Varga ugyanakkor fenntartja azt a korábbi, még KÖH elnökként is képviselt álláspontját, mely szerint a ma állami tulajdonban lévő műemlékállomány egy része „elengedhető”, részben szakmai indokokból, részben pedig a költségvetés korlátozott teherbíró képessége miatt.
A fejlesztések forrásfedezete vonatkozásában a valódi kitörési pontot az uniós támogatások jelenthetik. Az intézmény helyzete – köszönhetően az elmúlt másfél esztendő előkészítő munkájának – etekintetben különösen jó: több „kiemelt” minősítésre esélyes projektet, s ezen túlmenően 8-10 esélyes pályázatot dolgozott ki. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező években várhatóan 12-14 milliárd forint szolgálhatja jelentős műemlékeink megújítását. Varga véleménye szerint a fejlesztések másik lehetőségét az épületállomány hasznosításába bevonható magántőke adhatja. Meggyőződése, hogy az ingatlanfejlesztő cégek és a beruházói tőke nem ellensége az értékelvű hasznosításnak, sőt, szükséges is, hogy annak mechanizmusába, vagy a kulturális rehabilitáció „holdudvarába” bekapcsolható legyen. A Nemzeti Gondnokság ezért minden épületére külön befektetői programot dolgoz ki, majd ahhoz megfelelő ingatlanfejlesztő vállalkozásokat, magántőkét szándékozik megnyerni és mozgósítani.
Az intézményhez tartozó jeles műemlékek közül ma már 27 a nyitott, megtekinthető együttes, s ez a statisztikák tükrében évi 400 ezer látogatót jelent. Az épületek ma 6 művészeti fesztiválnak és mintegy 100 egyéb kulturális eseménynek adnak rendszeresen otthont. Varga ezen a téren is előre kíván lépni a kulturális-turisztikai kínálat bővítésével. Többek között nagyszabású időszaki kiállítások, a helyreállítások alatt a munkák bemutatása és erőteljesebb kiadványozás szerepel a terveiben. Fejleszteni szándékozik a látogatói komfortot is, saját működtetésű szállodai kapacitás kialakításával, ajándékkészítő manufaktúra létrehozásával és önálló turisztikai szervezőiroda felállításával. Érdekességként említhető, hogy az intézmény székhelyének funkciójában is változtatást tervez: a budai várban, a Dísz tér 15. alatt lévő székház ugyanis – építészeti adottságai, korlátai miatt – csak részben alkalmas korszerű munkahelynek, s egyre nehezebb itt ellátni az irányítási, bonyolítói és adminisztratív feladatokat. Ugyanakkor az épület a vári turizmus centrumában áll, s reprezentatív emeleti térsorával, architektúrájának nemes és szép részleteivel bemutatható idegenforgalmi látványosság lehet. A székház tehát a jövőben kulturális multifunkciót kapna, részben értékeinek bemutatásával, a Gondnokság épületeit célzó turizmus-szervező irodával, széles választékú shop-pal, kisebb kávézóval és kézműves foglalkozások helyszíneként nyílna meg a várba érkező turisták előtt.
BreuerPress
