Hamenei ajatollah

kudarc lesz az annapolisi tanácskozás


Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője hétfőn azt jósolta, hogy kudarccal fog végződni az egyesült államokbeli Annapolisba e hétre meghirdetett Közel-Kelet-konferencia.

„Abban reménykednek, hogy megsegíthetik a hatalombitorló cionista bábkormányt, és egy kis dicsőséget szerezhetnek a fekete ház funkcionáriusai számára, miközben a világon minden politikus jól tudja, hogy ez a konferencia kudarcra van ítélve, méghozzá a palesztin nép ébredése miatt” – jelentette ki a közel-keleti békefolyamat újraindítását célzó, kedden kezdődő csúcstalálkozóra – és a washingtoni Fehér Házra – utalva Hamenei az iszlamista Baszidzs-milícia felállításának évfordulóján.
Az iszlám köztársaság legfőbb vezetője beszédében – amelyet élőben közvetített az állami tévé – arra kérte a muzulmán országokat, bojkottálják a konferenciát. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vasárnap késő este telefonon beszélt Abdallah szaúdi királlyal. „Bárcsak ne lenne ott Szaúd-Arábia a részt vevő országok között” – mondta az iráni államfő a sivatagi királyság vezetőjének az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint.
Ahmadinezsád tárgyalt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is. A két vezető hírügynökségi jelentés szerint egyetértett abban, hogy „csakis a palesztin nép valódi képviselői hozhatnak döntéseket Palesztina jövőjéről”. Damaszkusz alacsonyabb – külügyminiszter-helyettesi – szinten képviselteti magát az annapolisi konferencián a többi arab országhoz képest. Az iráni vezetés azt szerette volna, ha Szíria bojkottálja az egyesült államokbeli találkozót.
Ahmadinezsád vasárnap egy beszédében kétségbe vonta a részvevők ítélőképességét, azzal vádolva őket, hogy engedményt tesznek Izraelnek. „Az arab országoknak nem szabad bedőlniük a cionista ellenség összeesküvéseinek és ámításának” – jelentette ki.
Irán kezdettől fogva ellenezte az izraeli-arab csúcstalálkozó megtartását. Teheráni vezetők szerint népszavazást kellene tartani arról, mi legyen annak a területnek a sorsa, amelyen jelenleg a zsidó állam és a palesztin hatóság osztozik. A referendumon a világon élő összes palesztin részt vehetne, függetlenül attól, milyen vallást követ.
BreuerPress