Belga lap szerint

Pártatlanná kell válnia Bushnak


Gyanússá teszi George Bush amerikai elnöknek az annapolisi kezdeményezéssel kapcsolatos valós szándékait az a feltétlen támogatás, amelyet mandátuma lejárta előtt egy évig folyamatosan az izraeliek számára nyújtott – vélekedett hétfői vezércikkében a La Libre Belgique belga napilap.

Figyelembe véve, hogy az elmúlt hat évben Bush nem mutatott éppen túláradó lelkesedést az izraeli és a palesztin álláspont közelítése iránt, mostani hirtelen álláspontváltása legalábbis mesterkéltnek tűnik – vélte a cikkíró, aki szerint a helyszíni körülmények (a két fél közötti bizalmatlanság, az állandó összetűzések miatti gyengeség, az egyebek közt Libanon és Irak miatt rosszabbá vált regionális helyzet) sem kedveznek igazán a sikernek.
Mások már elbuktak azzal, amire Bush most kísérletet tesz, mégpedig úgy, hogy nagyobb energiát és több időt fordítottak a küldetésre. Ahhoz, hogy a mostani elnök szándékait komolynak lehessen tekinteni, az szükséges, hogy az amerikai elnök pártatlan közvetítővé és béketeremtővé változzon át – szögezte le a konzervatív belga újság a kedden kezdődő találkozóval kapcsolatban.

BreuerPress-info