The Washington Post

Bush nem hitelesítette


– George Bush eddigi személyes erőfeszítéseivel nem hitelesítette kormányának közel-keleti békeközvetítő szándékát – írta a jövő heti annapolisi tanácskozás előtt a The Washington Post.

A liberális újság szinte meglepőnek tartja, hogy az amerikai elnök hétfőn személyesen találkozik az izraeli miniszterelnökkel és a palesztin elnökkel, majd ő nyitja meg a keddi Közel-Kelet-konferenciát.
Az amerikai elnök szinte hallgatott azóta, hogy nyáron bejelentette a béketanácskozás tényét. Hivatalba lépése, 2001 óta egyszer sem utazott Izraelbe, s csak egyszer járt Egyiptomban és Jordániában a béke előmozdítására.
„Nem érezni, hogy (az elnök) mögötte áll (…) senki nem köti (az amerikai békeközvetítő) politikát Bush elnökhöz” – mondta Daniel Kurtzer, aki az Egyesült Államok izraeli nagyköveteként szolgált 2001 és 2005 között.
A The Washington Post szerint a hét évvel ezelőtt kudarcba fulladt béketárgyalások felújítása – méghozzá ismét az Egyesült Államokban – Condoleezza Rice-nak köszönhető. A külügyminiszter 100 ezer mérföldet utazott, nyolcszor járt az utóbbi években a Közel-Keleten. Arról igyekezett meggyőzni az izraeli és arab vezetőket, hogy a lemondás a radikalizmust erősíti, az arab fiatalok egész nemzedéke „veszhet el”, ha nem történik előrelépés a palesztin állam megteremtésének ügyében. S bár Rice határozottan kijelentette: „a kudarc nincs a lehetőségek között”, sok arab vezető és szakértő éppen Bush hallgatása miatt nem sok reményt fűz az annapolisi egyeztetésekhez.
A Post szerint ki fog derülni, hogy Bush mennyire gondolja őszintén a békekezdeményezést, milyen mértékben azonosul külügyminisztere törekvéseivel. Az utóbbi hetekben ugyanis több magánbeszélgetésen közölte: nincs szándékában békét kényszeríteni a felekre. A terrorizmus elleni harc kapcsán egyfajta rokonságot érez Izraellel, és – mint kifejtette – borúlátó azzal kapcsolatban, hogy a palesztinok hajlandóak-e a békekötéshez szükséges engedményekre.
Jóllehet George Bush volt az első elnök, aki nyíltan kimondta az önálló palesztin állam megalakításának szükségességét, eddigi Közel-Kelet-politikájában más hangsúlyok érvényesültek, figyelmét elsősorban az iraki háború foglalta le.
A lap szerint az arab világban buzgó Izrael-pártisággal vádolják az amerikai elnököt, akiben Izrael viszont felettébb bízik. Egy vezető beosztású névtelen washingtoni kormányforrás közölte: Jeruzsálem nem tudja, ki lesz a következő amerikai elnök. Ezért Izrael, ha valamilyen kockázatos vállalkozásba fog, és az arabokkal történő egyezkedést ilyennek tartja, akkor igyekezni fog, hogy az még a mostani elnök mandátumának vége előtt befejeződjön.
BreuerPress-info