Egy fiatal magyar kommunikációs cég,
az Info Diagnosis Systems 2007-ben piacra dobta saját fejlesztésű PR-szoftverét, amelyet korábban elsősorban csak saját ügyfeleinek adott precíziós tanácsadói munkája során használt.
Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy ne csak eddigi személyes ügyfeleik, hanem bárki más is hozzáférhessen a mintegy négy éve folyamatosan fejlesztett rendszeréhez, amelynek titka a gyakorlati PR munkában szerzett tapasztalatokon alapuló fejlesztésben és egy intelligens algoritmusban rejlik.
Az IDS Analyzer nevű alkalmazás most elérhető harmadik generációs verziójának köszönhetően a felhasználó sok más céget megelőzve elemezheti saját és versenytársai kommunikációját. A médiaelemző szoftver sajtófigyelő cégek vagy vállalatok saját média-adatbázisaira épül rá, és segítségével a kommunikációs szakemberek akár azonnali és részletes képet kaphatnak egy-egy időszak megjelenéseiről: az egyes sajtóorgánumok médiaaktivitásáról, a publikáló újságírók neveiről és cikkeiről, az emocionális indexekről, az olvasók eléréséről (OTS), vagy akár reklámindexről, hírfolyamatokról is. Az elemzések alapjául szolgáló hírek adatbázisba rendezve, címmel-leaddel is elérhetőek, sőt, el is olvashatóak, meghallgathatóak vagy akár stream videón meg is tekinthetőek.
Jelentős előnynek számít, hogy a szoftver automatikus elemzői szövegeket is készít, amelyek grafikonokat és diagramokat is tartalmaznak az adatokkal könnyebb szemléltetéshez. Így a program akár egy céges beszámoló, akár egy utólagos elemzés, akár egy következő kampány tervezése során nélkülözhetetlen, teljes körű elemzést tud adni. Többször előfordult már, hogy a szoftvert sajtó- vagy politikai elemzések írására alkalmazott szakemberek használták, mivel éppen a gépies tevékenységet veszi le az elemzők válláról. Ők azért voltak hálásak, mert így sokkal értékesebb elemzést tudtak alkotni: az idáig a mennyiségi adatok kiszámolásával töltött órák helyett több idejük jutott az összefüggések emberi tevékenységet kívánó analízisére. Külön érdekesség, hogy a rendszerbe programozott, az elemzésekbe kerülő szövegek hatféle változatban vannak megírva hatszázféle szemponthoz rendelve, és így az automatikusan generált szövegek mindig változatosak maradnak.
Az IDS eddigi felhasználóinak a tapasztalata szerint a versenytársi kommunikáció elemzésére is kiválóan alkalmas a termék. Kiválóan kiadja például, milyen médiafelületen milyen hatékonysággal sikerült kommunikálni, hol kellene erősíteni a többiekhez képest; hova kellene energiát összpontosítani, és hova nem. Hatásos kulcs a szoftver akár az újságírók gondolkodásmódjának a megismeréséhez is: a szoftver segítségével az adott szerző érdeklődése azonnal megismerhető lesz, és így őt személyre szabott információkkal lehet ellátni – olyan üzenetekkel, amelyeket egyrészt az ő munkáját segítik, másrész a megrendelő számára pontosabb megjelenéseket eredményez.
Minden funkció elérhető angol nyelven is, de az Analyzer modulos rendszerének köszönhetően könnyedén alkalmassá tehető bármilyen más nyelv használatára is.
A www.idsyst.hu-n keresztül elérhető szoftver alapvetően eseti elemzések készítéséhez vagy folyamatos szolgáltatásként rendelhető meg, de a fejlesztők hajlandóak akár bérbe is adni a rendszert, amely a modulárisan felépített algoritmusnak köszönhetően bármilyen más, adat-alapú elemzés villámgyors megalkotására is felkészíthető.

BreuerPress-info