2.7 milliárdos beruházás

A tudásért


A tudásért és az
információért folyó küzdelemben kulcsszerep jut a felsőoktatás
fejlesztésének – hangsúlyozta Hiller István, amikor csütörtökön 2.7
milliárd forint értékű fejlesztést adott át a gyöngyösi főiskolán.

Ebben a küzdelemben nem igaz a sportra alkalmazható tétel,
miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel számít. Éppen
ellenkezőleg, a felsőoktatásban a siker fokmérője a valódi értéket
képviselő diplomák megszerzése – közölte az oktatási miniszter.
Hozzátette: ehhez a sikerhez nélkülözhetetlenek az olyan típusú
fejlesztések, mint ami megvalósult a Károly Róbert Főiskolán.
Hiller István mintaértékűnek nevezte az állami támogatás,
pályázati források, a főiskola saját erejének felhasználásával és a
magántőke bevonásával megvalósult beruházást.
A program keretében a Nemzeti Fejlesztési Terv humán
erőforrás-fejlesztési programjának részeként került sor a főiskola
1962-ben átadott központi épületének teljes rekonstrukciójára.
Az 1.5 milliárd forintos fejlesztéssel egy további emeletet
építettek a lapos tetejű szocreál épületre, így 2144
négyzetméterrel, összesen több mint 11 ezer négyzetméternyire bővült
az alapterület. A költségek 10 százalékát fedezte a főiskola saját
költségvetéséből, a többi uniós forrás, kiegészülve a nemzeti
önrésszel.
Ugyanakkor a központi költségvetés fedezte a könyvtár, az aula
és az étterem 680 millió forint értékű felújítását. Ezzel
párhuzamosan egy megürült kollégiumot tanszéki épületté alakítottak
át. Utóbbi fejlesztés a magántőke bevonásával, úgynevezett
PPP-konstrukcióban valósult meg.
A Károly Róbert Főiskolán gazdálkodási, – valamint agrár és
vidékfejlesztési karokon, mintegy 16 ezer hallgatót oktatnak.
Többségük távoktatás keretében sajátítja el a diploma megszerzéséhez
szükséges ismereteket.
BreuerPress