Elindult a Méltóság napja rendezvénysorozat

Elindult a Méltóság napja rendezvénysorozat


Elindult a Méltóság napja rendezvénysorozat vasárnap a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) szervezésében, amely legfőbb céljául a szeretet és az egymás iránti tisztelet gyakorlását tűzte ki – összegezte Iványi Gábor metodista lelkész, a MET alelnöke.

A keresztény felekezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a különböző kultúrákat bemutassa a nagyközönség számára, ezért első alkalommal a zsidóság szakrális jellegzetességeit és egyebek között irodalmi, zenei és táncművészetét, valamint gasztronómiai sajátosságait mutatja be kispesti imaházában – közölte Iványi Miklós, a MET helyi lelkésze. A következő alkalommal a dél-amerikai közösségekről nyernek az idelátogatók átfogó képet.
Megnyitó beszédében Iványi Gábor kiemelte, hogy Isten saját képére alkotta meg az embert, ezért a teremtett lények „egymás arcának tanulmányozásával”, azaz jobb megismerésével tapasztalhatják meg Istent. Ebből az következik, hogy nagyobb tisztelettel lesznek embertársaik és a teremtő Isten iránt is – hangsúlyozta.
Az alelnök felhívta a figyelmet, hogy zsidó kultúra nélkül nincs kereszténység, hiszen Jézus is ebből a környezetből származott, ami miatt feltétlenül fontos a zsidó hagyományok megismerése és ápolása. A „Tiszteld atyádat és anyádat!” parancsolatot abban az értelemben hozta fel, miszerint a kereszténység felmenői zsidók voltak, egyúttal utalt a vétkekre, amit a történelem során a „magukról megfeledkezett keresztények” követtek el az izraelita vallásúakkal szemben.
Burány Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Kispest szocialista parlamenti képviselője köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az egyik legjobb érzés maga a hit, amely segít az embereknek, hogy megtalálják helyüket a világban, amelynek köszönhetően „akkor is megtaláljuk lelki békénket, ha máskülönben úgy éreznénk, hogy minden összeomlik.”
Értelmezése szerint azonban ha valaki azt hiszi, hogy csak neki van igaza, akkor téved, mert ezzel különbbé akarja magát tenni másoknál, ugyanígy bármely bőrszín vagy vallás megkülönböztetése is hibás. Az ember célja a MET szerint csakis az lehet, hogy nyitottan és toleránsan éljen, amit a személyes tapasztalatok és az ősi szakrális írások is alátámasztanak – tette hozzá.
BreuerPress