A Sin Bét Olmert elleni merényletet hiúsított meg

A Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat vezetője azt állította


vasárnap, hogy Ehud Olmert kormányfő gépkocsikonvoja elleni merényletet hiúsított meg a szolgálat .

„Augusztus 6-án, amikor Olmert miniszterelnök Jerikóba tartott, hogy találkozzék ott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, a Fatah (a palesztin elnök pártja) terroristái megpróbálták megtámadni konvoját, de meghiúsítottuk a terrorista összeesküvést, és a terveknek megfelelően sor került a találkozóra” – mondta Juval Diszkin, a Sin Bét feje a kabinet szokásos heti ülésén. (Olmert és Abbász augusztus 6-án találkozott először palesztin területen, Jerikóban, hogy előkészítsenek bizonyos dokumentumokat a novemberre tervezett nemzetközi Közel-Kelet-értekezletre.)
Mint egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú izraeli tisztségviselő elmondta, Diszkin azt is jelezte, hogy az izraeli hadsereg és a palesztin biztonsági szolgálatok „több terroristát” őrizetbe vettek és kihallgattak az ügyben, de egyeseket ezek közül szabadon engedett a Palesztin Hatóság. Azt nem közölte, hogy a számos különféle csoportból álló Fatah mely frakciójához tartoztak az állítólagos összeesküvők.
A 17-es Erőhöz (Abbász elnök különleges gárdájához), a hírszerző szolgálathoz és a megelőző biztonsági szolgálathoz tartozó személyek akarták elkövetni a merényletet, tüzet akartak nyitni a gépjárműkonvojra. Ugyane forrás szerint kettőt közülük az izraeli hadsereg, hármat a palesztin biztonsági szolgálatok vettek őrizetbe, az utóbbi hármat a palesztin hatóságok nemrégiben szabadon engedték.
A palesztin belügyminisztérium megerősítette a három őrizetbe vett gyanúsított szabadon bocsátását, de igyekezett jelentéktelen színben feltüntetni a történteket. „Mindössze annyit lehetett megállapítani a vizsgálat során: ezek a fiatalemberek beszélgettek arról, hogy Molotov-koktélt kellene hajítani Ehud Olmert konvojára, de ez a beszélgetés nem öltötte konkrét merényletterv jellegét. Semmi sem történt, csak szavak hangzottak el” – mondta a minisztérium szóvivője.
Olmert bírálta a palesztin hatóságokat, elfogadhatatlannak nevezte a gyanúsítottak szabadon engedését. „Nem boríthatunk fátylat az ügyre” – mondta, de hangsúlyozta, hogy nem áll szándékában leállítani emiatt a palesztin-izraeli viszály rendezését célzó erőfeszítéseket. A jobboldali ellenzék képviselői mindenesetre felszólították Olmertet, hogy a történtek után ne menjen el a novemberre tervezett Közel-Kelet-értekezletre.
Cipi Livni izraeli külügyminiszter nagyon súlyosnak minősítette a merényletkísérletet, jelezve, hogy tiltakozott a Palesztin Hatóságnál, és tájékoztatta Washingtont a palesztinok eljárásáról.
BreuerPress