Ekkor, a nagy nemzeti gyásznap éjszakáján, amikor a zsidó két két Szentélyének pusztulását siratja és a Siratófal környéke tömve van emberekkel – Askenázi megjelenése felvillanyozta a jelenlevőket, akik megéljenezték Izrael első katonáját.
A vezérkari főnököt Smuél Rabinovits rabbi, a Fal rabbija fogadta, aki leült vele és együtt mondták az előirt gyászdalokat. Utána a Siratófal kazamatáiban jártak és Askenázi meghallgatta a szokványos magyarázatot a látnivalókról.
KOHANITA-LEVITA VILÁGTALÁLKOZÓ A FALNÁL
Az elmult héten magábanálló zsidó világtalálkozó volt Jeruzsálemben, még pedig – stilusosan – a Sirató Falnál. Az Amerikából és nyugat Európából jövö zsidók – kohaniták és leviták voltak, akik alapfoku szemináriumon vettek részt, amelyen megtanulták és begyakorolták feladataikat, amelyek akkor lesznek aktuálisak, amikor…felépül a …harmadik Szentély.
Ebben a kohaniták fogják ellátni a szolgálatot és bemutatni az áldozatokat, mig a leviták lesznek a muzsikusok, a kapusok és az őrség feladatait is ők fogják ellátni. Egy Jeruzsálemben már évek óta müködö szervezet, a kissé ezoterikus Máchon Hámikdás, már az öltözeteket is elkészitette és a különböző edények és alkalmatosságok tervrajzai is készen állnak.
Most már csak az égi jelre várnak, hogy valaki elkezdje a Szentély épitését. Ahogy ezt Maimonidés irja, maga a Messiás fogja a harmadik Szentélyt felépiteni. Mindenesetre, a kohanitákon és levitákon ez nem fog múlni. Ők időben készen lesznek…
MEGVÁLTOZTATJÁK A „HAZATÉRÉSI TÖRVÉNY”T?
Az új izraeli belügyminiszter, Méir Sitrit, első nyilakozatában kijelentette, hogy szándékában áll
felülvizsgálni és megváltoztatni az un. Hazatérési Törvényt, melynek alapján az elmult években félmilliónyi nemzsidó oroszt allijáztatott a Szochnut. „Ez nem jó, ez veszélyezteti Izrael zsidó jellegét” – mondotta Sitrit.
Megjegyzendő, hogy a vallásos pártok több mint 30 éve követelik a törvény megváltoztatását. Az 1970-ben elfogadott törvény kimondja, hogy egy zsidó férfi unokája – ainek egyébként semmi köze a zsidósághoz – szintén zsidónak számit az allija szempontjából, anélkül hogy a törvény kimondaná a halachikus betérés kötelezettségét.
Az ősi zsidó törvények – mint tudjuk – az anyától vezetik le a zsidóság folytonosságát és nem a nagyapától.
A változtatást sokan ellenzik, de nincs kizárva, hogy a Kneszet mégis elfogadja, miután a Fák országaiból már a nemzsidók sem nagyon jönnek és a jöttek közül is sokan visszamennek, mivel nincsenek sem vallási, sem népi sem cionista gyökereik az Országban
IZRAELI HADIHAJÓKON CSAK
IDEGEN RÁDIÓT SZABAD HALLGATNI
Az izraeli hadihajokon szolgáló katonák sokat vannak távol otthonról. Gyakran egyetlen kapcsolatuk a külvilággal a rádió, amiből megtudhatják, mi történik a világban.
És mi a helyzet szombaton? Mivel a hajókon vallásos katonák is szolgálnak – felmerült a kérdés, szabad-e ezeknek, a zsidó törvény (Halacha) szerint rádiót hallgatni a szent nyugalom napján? A hadsereg hetilapjában, a „Bámáchne”ban megjelent egy hir, mely szerint – tilos. Erre a tábori főrabbinátus közzétette azt a dodonai választ, miszerint szabad, de csak idegen rádióállomást – amit nem zsidók üzemeltetnek és nem a kedvelt Gálác állomást, a hadsereg rádióját. A halacha szerint ez a döntvény helyes, mivel tilos hogy egy zsidót szombatot szegjen és egy másik zsidó élvezze azt…
A rabbinátus döntéséhez a lap hozzáfűzte, hogy az csak a vallásos katonákat kötelezi. Aki nem vallásos, az hallgathat amit akar…
AZ ADL JELENTÉSE A MAGYAR ANTISZEMITIZMUSRÓL
Az elmult években világszerte megjelenő amerikai zsidó szervezet, Anti-Defemation Lig (ADL) jelentése az antiszemitizmusról – ezidáig mintha elkerülte volna Magyarországot. Időről időre, a közzétett jelentésekből mintha az derült volna ki, hogy nincs is antiszemitizmus Magyarországon.
A legujabb jelentésben azonban – másik öt európai állam mellett – jócskán szerepel Magyarország is: az ADL jelentése hangsúlyozza, mennyire „nyugtalanitó” a legujabb magyar antiszemita jelenségek összessége. Elsősorban a zsidók lojalitását kérdőjelezi meg a magyar antiszemita, akiknek 60% „hiszi” a zsidóknak „túl nagy hatalmuk van a gazdasági életben”. Hollandiában ebben mindössze 11% „hisz”. 43% azon véleményének adott kifejezést, hogy „a zsidók túl sokat beszélnek a Holokaustról”.
Abe Foxman, az ADL igazgatója, azt mondja hogy a hat ország között Magyarországon ma a „legvirulensebb” az antiszemitizmus. Szerinte, „ahol több zsidó van, ott nagyobb az antiszemitizmus”, de ennek ellentmond, hogy a hat ország között (Anglia, Ausztria, Belgium, Holland, Svájc és Magyarország), Angliában é a legtöbb zsidó (több mint 300 ezer) és mégis Magyarországon „virulensebb” az antiszemitizmus. Ennek a lehetséges oka, hogy magyarországon a zsidók és a zsidó intézmények „láthatóbbak mint a kommunista rendszerben” – mondja Foxman, aki megelégedséssel teszi hozzá, hogy manapság az európai kormányok már nem tagadják az antiszemitizmus létezését…
HÉBER-KINAI SZÓTÁR
Egy 23 éves kinai diák, Rouan Siang, egy kinai-héber szótárt szerkesztett, amely a napokban jelent meg Beiginben Siangnak eddig nem volt semmi kapcsolata zsidókkal vagy Izraellel és héberül levelezés utján tanult meg, illetve diáktársaitól a beigini egyetemen. A határozat héber szótárt szerkeszteni 18 éves korában érlelődött meg benne,amikor kiderült hogy az egyetemen együtt tanul vele nyolc izraeli diák. Tőlük, beszélgetések során, szerezte meg a héber nyelv alapjait.
Siang már gyerekkorában egyfajta csodagyereknek számitott. Első könyvét tiz éves korában irta. Szülei – mindketten egyetemi tanárok, támogatták őt tervében héber szótárt csinálni. Szerinte ha van probléma – az a kinai nyelvben van és nem a héberben. A szótárban 1000 oldalon 30 ezer szó szerepel, valamivel több héber mint kinai.
A szótárt nagy lelkesedéssel fogadták az izraeli konzulátuson tartott fogadás résztvevői.
HARRY POTTER UTOLSÓ
RÚGÁSA (A ZSIDÓ SZOMBATBA)
A legujabb világőrület utolsó (?) kötete nagy ribilliót okozott Izraelben és nagyban hozzájárult az itt folyamatosan zajló vallásháboruhoz.
Ugyanis:
A kiadó ötlete volt hogy világszerte ugyanaz nap ugyanazon órájában kerüljenek forgalomba a könyvek világszerte. Ez szombat éjjel két órakor volt és a szombat, mint tudjuk, a zsidó munkaszünet napja és éjszakája. A szent nap, amikor az üzletek záva vannak.
Ami történt az volt, hogy a Steimaczky cég éjjel két órakor megnyitotta fiókjait és több forgalmas helyen árusitotta a 749 oldalas könyvet, hatalmas szombatszegés közepette.
Éli Jisáj, a vallásos miniszter, aki a kereskedelmi tárcáért (is) felelős, hiába küldte ki ellenőreit, hogy megbirságolják a szombatszegőket, ezek fittyet hánytak a nevetséges összegü birságnak, miután a könyvön
milliókat kerestek.
Állitólag Harry Potter, a varázsló, meghal a könyv végén és igy ez a (hetedik) az utolsó kötet. Aki ebben kételkedik, várjon egy-két évet hogy megbizonyosodjon….
Mint megtudtuk, összesen három (3!) birságot szabtak ki az ellenörök, fejenként 5000 sekel értékben…
POLGÁRI HÁZASSÁG IZRAELBEN (CSAK NEMZSIDÓK KÖZÖTT)
Mindenki ellenzi : a vallásosoknak túl sok, mig¸a szekulárisoknak kevesebb a semminél
Izraelben ezidáig nem volt és nincs polgári házasság. Az esküvöket a rabbik, a papok és a kádik csinálják, mindannyiuk a maga vallását követők körében. Ezt azt jelenti hogy zsidó nem házasodhat össze egy nem-zsidóval. Vagyis nincs vegyesházasság.
Az elmult években, miután a szerencsétlen Hazatérési Törvény alapján és következtében kb, félmillió orosz pravoszláv érkezett az országba, mint uj olé – felmerültek problémák amelyeket már nem lehetett a szönyeg alá söpörni. Ezért most megegyezett Dániel Friedmann, igazságügy miniszter és Slomó Ámár országos főrabbi, hogy bevezetnek polgári házasságot – a nemzsidók számára. Eddig azt kellett bizonyitani – a rabbiság előtt – hogy a házasulandó felek kóser zsidók, mig most majd azt kell bizonyitani a járásbiróság előtt, hogy a hölgy és jövendőbelije – kóser nemzsidók.
Persze, mint minden kompromisszum, ez sem tetszik mindenkinek. Sőt – senkinek nem tetszik. Az ultra-ortodoxok azért támadják a főrabbit, mert tartanak attól, hogy ebből általános polgári házasság lesz. Ezzel szemben a harcias szekulárisoknak ez kevesebb a semminél: ők azt követelik, hogy válasszák el a rabbikat az államtól és Izrael ne legyen kimondottan zsidó állam.
NAFTALI KRAUS