EuroMed Music Festival Budapesten

Külföldi fellépők, köztük jordániai, izraeli, olasz és lengyel zenészek közreműködésével rendezik meg az EuroMed Music Festival programját augusztus 23-tól Budapesten, a Gödör klub nyitott teraszán


A kilenc koncertet felölelő, háromnapos fesztivált műhelymunkák előzik meg, amelyek során a zenészeket közös produkciók kialakítására és bemutatására ösztönzik – „A közös produkciók az euro-mediterrán identitás, a kulturális különbözőségek egyenjogúságának erősítését, továbbá korunk zenei irányzatainak kétoldalú gazdagodását kívánják szolgálni Európa és mediterrán szomszédai között” .
A fesztivál ideje alatt a múzeum háromnapos konferenciát rendez, amelyen az Euro-Mediterrán térségben zenével foglalkozó szervezeteket összefogó, internet alapú hálózat kialakításának lehetőségét vitatják meg.
A rendezvényen olyan személyiségek is részt vesznek, „akik a világ számos pontján közvetítették a zsidó, az arab kultúra, vagy azok összefonódásának egy szeletét”.
Jelen lesz Izraelből a marokkói származású Shlomo Bar és a BBC Világzenei díjra is jelölt Yair Dalal, továbbá a „Jordániából elszakadt” ütőhangszeres és lantművész, Hani Nasert is, aki olyan világsztárok oldalán szerepelt, mint Santana, Jackson Brown, Ry Cooder, Hamza El Din, Paco De Lucia vagy Lou Reed.
A fellépők között szerepel Mitsoura Mónika, Borbély Mihály, Frenkie Látó, David Yengibarjan és Tichiti Said is.
BreuerPress