A 40 évvel ezelőtt hatnapos közel-keleti háború társadalmi hatásai Izrael és a magyar zsidóság életére címmel tartottak konferenciát vasárnap Budapesten.
„Sorsfordító volt az egész világ zsidóságának, így a kelet-európai és a magyar zsidóságnak is a hatnapos háború” – jelentette ki Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetség (Mazsihisz) elnöke az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, a Magyarországi Cionista Szövetség és a Mazsihisz közös szervezésében tartott tanácskozásán.
Magyarországon a hazai zsidóság életében 1967 a „megvilágosodás kezdetét is jelentette” – tette hozzá, mert mint mondta, a magyar zsidók többsége 1967-ig hitt abban, hogy létezhet együttműködés a demokratikus Izrael és a kommunista államok között, ám a Szovjetunió által támogatott arab államok „Izraellel szembeni agressziója intő jel volt”.
Egyesítette a magyar zsidóságot a hatnapos háború, Jeruzsálem „felszabadítása” ennek szimbóluma lett – mondta Novák Attila, a Magyarországi Cionista Szövetség vezetője.
A konferencián megjelent David Admon Izrael magyarországi nagykövete is, aki mint a háború egykori katonája idézte fel személyes emlékeit.
Az 1967. június 5-én kitört hatnapos háborúban az izraeli hadsereg fölényes győzelmet aratott az egyiptomi, a jordániai és a szíriai haderő fölött. A harci cselekmények az izraeli légierőnek egy egyiptomi légitámaszpont ellen intézett támadásával kezdődtek. Izraeli részről megelőző csapásként tüntették fel az akciót.
BreuerPress-info