„Minden minisztert a Palesztin Hatóság elnöke nevezett ki, és az ő politikáját hajtják végre” – jelentette ki Nabíl Abu Rudeina.
Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője visszautasította az esetleges különbségtételt a rivális Fatah és Hamász mozgalmak részvételével megalakult nemzeti egységkormány miniszterei között.
„A miniszterek a kormány politikai programját valósítják meg, és nem pártjukét” – tette hozzá az elnöki szóvivő, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tárgyaljon az új egységkormánnyal, amely vasárnap tartotta első ülését.
A tel-avivi amerikai nagykövetség egyik szóvivője vasárnap nem zárta ki, hogy érintkezzenek az új palesztin egységkormány egyes tagjaival, akiket nem a Washington által terrorszervezetnek minősített Hamász delegált a kabinetbe.
„Továbbra is kapcsolatban maradunk Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és az egységkormányban tisztséget viselő olyan személyiségekkel, akik nem tartoznak terrorszervezethez” – mondta.
„Ez az osztályozás elfogadhatatlan” – jelezte Rudeina.
Az iszlámista Hamász mozgalomból kikerült Iszmáil Haníje miniszterelnök vezette új kormány legfőbb célja, hogy elérje a palesztinok nemzetközi segélyezésének felújítását, ami a Hamász 2006 márciusában történt hatalomra kerülése óta szünetel.
A közvetlen segélyek újbóli folyósításához a közel-keleti rendezésben segédkező nemzetközi kvartett – amelyet az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az Európai Unió alkot – Izrael elismerését, a korábban megkötött izraeli-palesztin megállapodások tiszteletben tartását és az erőszakról való lemondást követeli a palesztin kormánytól.
BreuerPress-info