Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap a szlovákiai Révkomáromban, Galántán és Pozsonyban megkoszorúzta az 1848-49-es magyar szabadságharc emlékhelyeit és programját módosítva a dunaszerdahelyi kórházban meglátogatta annak a baleset sérültjeit, akiket a pozsonyi nagykövetség első beosztottja gázolt el szombaton este Somorján.
Az a legkevesebb, hogy e sajnálatos esemény kárvallottjainak szóban is kifejezhessem az együttérzésemet. Amikor a baleset hírét meghallottam, habozás nélkül módosítottam a programomat, mert úgy gondolom, hogy a két kislány mielőbbi felgyógyulása mindennél fontosabb. Megnyugvásra ad okot, hogy az orvosok megítélése szerint a hétfőn esedékes műtétek után mindkét sérült maradéktalanul felépül – mondta az MTI pozsonyi tudósítójának az Országgyűlés elnöke, aki a sérülteket – felépülésük után – látogatásra hívta meg Budapestre.
A pozsonyi magyar nagykövetség első beosztottja szombaton este a csallóközi Somorján a gyalogátkelőn gázolta el a tizenhárom és a tizenöt éves kislányt. Mindkét sérültet azonnal kórházba szállították, állapotukat sikeresen stabilizálták. Az egyikük combcsonttörést szenvedett, a másiknak a medencecsontja törött el. A feleségével utazó magyar diplomata gépkocsijában senki sem sérült meg.
A nagyszombati (Trnava) kerületi rendőrkapitányság ügyeletese szerint a diplomáciai mentességet élvező magyar diplomatát akkor sem vonhatnák felelősségre, ha a vizsgálat során megállapítanák, hogy a baleset az ő hibájából történt.
Az első beosztott az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy azóta sem tudja pontosan felidézni, vajon a lányok melyik irányból tűntek fel az átkelőn. Valójában nem látta őket, csak a csattanás hallatán fékezett le azonnal. A látási viszonyok a baleset helyszínén köztudottan igen sajátosak, a közvilágítás és a járművek fényei furcsán, a látási viszonyok kárára keverednek, s vélhetően ezért is nagyon gyakori ezen a helyen a baleset. Ráadásul a kritikus ponton fekvő – hosszú haladási szakaszt követő szokványos, felületi jelzésű – gyalogátkelő után mintegy harminc méternyire egy gyalogosok által vezérelhető közlekedési lámpával védett átkelő is van, ami sokak autóst megtéveszthet – magyarázta a diplomata.
Szili Katalin délelőtt Révkomáromban Bugár Béla MKP-elnök és Bastrnák Tibor polgármester társaságában koszorúzta meg a szabadságharc bevehetetlen bástyáját védő Klapka György szobrát, majd a város és a környék közéleti képviselőivel találkozott. Délután a mátyusföldi Galántán Sebestyén János esperes-plébános, 1848-49-es országgyűlési küldött sírja előtt hajtott fejet. Beszédében kiemelte: haza ott van, ahol a szülőföld van, ahol a családtagjaink és a barátaink élnek.
„Az Önök hazája itt van a Mátyusföldön, de van egy közös nemzetünk, amelynek közös értékei összekötnek minket. A változó világban, az egységesülő Európában mi e közös értékek okán, nyomán tudunk majd megmaradni egy nemzethez tartozó magyarnak. Köszönet Önöknek, hogy kisebbségi sorban meg tudták őrizni mindazt, ami összeköt bennünket” – mondta.
Az Országgyűlés elnöke Galántán a Kodály-emlékév rendezvénysorozatának keretében megnyitotta a zenetudós pályáját felidéző kiállítást. Emlékeztetett rá: Kodály Zoltán lelkébe mélyen bevésődött a Galántán eltöltött hét gyermekév millió emléke, amelynek nyomán egyik legnagyobb műve, a Galántai táncok is megszületethetett, mert „itt kapott egy életre szóló muníciót”, ez a város adott alapot a nyiladozó értelmű és érzelmű kisfiú eszméléséhez.”
Szili Katalin ez után Pozsonyban megkoszorúzta Petőfi Sándor szobrát. A felavatás után tíz évvel, 1921-ben lebontott, majd negyedszázadig egy istállóban kallódó szobrot 1956-ban egy félreeső, védtelen helyen, az 56-os magyar forradalom csehszlovákiai hatásait megelőző szándékkal hamarjában ismét felállították, de itt a következő közel fél évszázad során a szobrot számtalanszor meggyalázták, megcsonkították. Petőfi egészalakos szecessziós szobrát 2003 immár felújítva, egy védettebb, belvárosi helyen avatták fel újra. Szili Katalin a forradalom költőjének szobránál felidézte az egykori pozsonyi országgyűlések korát, az 1848 márciusában végbement, mérhetetlen történelmi jelentőségű pozsonyi eseményeket.
A felvidéki magyarok a héten mintegy kétszáz helységben emlékeztek meg a szabadságharcról. Még vasárnap is számos településen, így Kassán, Szepsiben, a mátyusföldi Deákin, Diószegen, Szencen, Vágkirályfán, Vágselyén és Királyrévben, a csallóközi Félben, Sárosfán és Éberhardon, valamint az Ipoly menti Zalabán és Szalkán, Nyitrán és a Zobor-alján koszorúzták meg az emlékműveket, gyújtottak gyertyát a honvédsírokon és a kopjafák előtt.
Az országgyűlés elnöke egynapos, módosított felvidéki látogatását Somorján, a Magyar Koalíció Pártját (MKP) vezető Bugár Béla és családja vendégeként, magánprogrammal fejezte be.