A Van Gogh-kiállítás 400 ezredik látogatóját köszöntötték

A Van
Gogh-kiállítás 400 ezredik látogatóját köszöntötte Hiller István
oktatási és kulturális miniszter, valamint Baán László, a kiállítást
rendező Szépművészeti Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten.


A rendszerváltás óta nem volt kiállítás, ahol ennyi látogató
lett volna, bár az utóbbi években számos olyan tárlat volt, ahol
több százezren voltak – mondta Hiller István.
Felidézte, hogy a Monet-kiállítás volt az első, amelyet ilyen
sok – mintegy 250 ezer – látogató keresett fel. A négy évszázad
francia művészetét bemutató tárlatra háromszázezren voltak
kíváncsiak, az eddigi csúcsot pedig a Munkácsy-kiállítás tartotta
360 ezer látogatóval – tette hozzá.
A tárcavezető kiemelte: a kiállítás az üzleti szféra és a
kultúra közötti legnagyobb és legjelentősebb összefogásnak
köszönhetően valósult meg. A legnagyobb költségvetésű és legnagyobb
összeggel biztosított magyarországi kiállítást az ING százmillió
forinttal támogatta – jegyezte meg.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: a
december 1-jén nyílt Van Gogh-tárlatot számos egyeztetés után 12
nappal hosszabbították meg. A holland festő és kortársai alkotásait
így április 1-jéig tekinthetik meg az érdeklődők.
A főigazgató a hatalmas érdeklődés miatt azt jósolta, hogy a
látogatószám akár a 450 ezret is elérheti.
A 400 ezredik látogatónak járó kétszemélyes egyhetes
amszterdami-párizsi utat a váci Sinka-család tagjai nyerték. A
nyereményt és Van Gogh Bőrcipők című festményének reprodukcióját
Hiller István és Baán László adta át a Sinka házaspárnak és
kislányuknak.
BPI-info