Rendbontásra készülnek szélsőséges csoportok, közölte Szilvásy György

A rendőrség felkészült a március 15-ére bejelentett események biztosítására, ám az illetékes hatóságoknak tudomásuk van arról, hogy szélsőséges csoportok rendbontásra készülnek a nemzeti ünnepen- közölte Szilvásy György.


A kancelláriaminiszter ugyanakkor azt is hangsúlyozta: arra biztat mindenkit, hogy nyugodtan és félelem nélkül vegyen részt március 15-e megünneplésében.
„Nagyon jelentős rendbontásra nem számítok” – mondta Szilvásy György hozzátéve, hogy a rendőrség kapcsolatban áll a nemzeti ünnepre bejelentett politikai nagygyűlések szervezőivel.

A miniszter megjegyezte: ha a szélsőséges csoportok nem kapnak politikai támogatást a nemzeti ünnepen, akkor nem jelentenek veszélyt. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az illetékes hatóságok komoly „megelőző munkát” folytatnak. Egy kérdés kapcsán azt is közölte: tudomásuk van arról, hogy vidékről 1.500-5.000 forint közötti fejpénzért hoznának a fővárosba néhány száz olyan demonstrálót, akik a tömegbe elvegyülve provokálnának.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úgy tájékoztatott, hogy Budapestre március 15-ére 129 rendezvényt jelentettek be. Mint hozzátette, ezek mintegy 10-15 százaléka a nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezés, a többi demonstráció, tüntetés, vagy politikai nagygyűlés.

BPI-hu