Négy évi szabadságvesztésre ítélt blogíró

A 22 éves Abdel Karim Szulejmán, volt joghallgató az első blogger, akit bíróság elé állítottak az észak-afrikai arab országban az interneten közzétett írásaiért.


– Egy alexandriai bíróság négy évi szabadságvesztésre ítélt csütörtökön egy fiatal egyiptomi blogírót „az iszlám vallás és Hoszni Mubarak államfő megsértéséért”.
A bíró kijelentette az ítélet indoklásában: a vádlott azt állította az általa létrehozott internetes honlapon, hogy az iszlám „terrorizmusra, gyűlöletre és gyilkolásra uszít”. Felhozta még indoklásképpen, hogy a vádlott támadta írásaiban a rendszert és annak jelképeit.
Szulejmán kárhoztatta internetes cikkeiben a kairói al-Azhar egyetemet, a szunnita muzulmán művelődés fellegvárát, azt állítva róla, hogy szélsőséges tanokat terjeszt. (Ő maga is ennek az intézménynek volt hallgatója, de kicsapták blogjának tartalma miatt.) Egy másik cikkében azt írta, hogy a 2005-ös alexandriai muzulmán-keresztény villongásokban a muszlimok „barbárul viselkedtek”. Másutt terroristaként jellemezte Mohamed próféta néhány társát, megint másutt Mubarak elnököt az ókori Egyiptom elnyomó fáraóihoz hasonlította. A vádlott nem tagadta, hogy ő írta a vád tárgyát képező nyolc cikket, de hangoztatta, hogy csupán a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát gyakorolta. Védői bejelentették, hogy fellebbeznek.
Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet a véleményszabadság arculcsapásaként értékelte az egyiptomi bíróság döntését.
Az arab világ legnépesebb országában a nagy újságok és főbb tévéállomások állami kézben vannak, a kormányt bíráló nézetek egyik fő fórumává az internet vált. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet Egyiptomot is megemlíti azon 13 ország között, amelyeket az internet ellenségének tart.

BreuerPress-info