Vitanap a demográfiáról

Azokban az országokban nagyobb a gyermekvállalási kedv, ahol magasabb a házasságon kívül született gyermekek aránya, nagyobb a nők egyenjogúsága és rugalmasabb a foglalkoztatásuk – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a demográfiai helyzetről szóló, „Jövőnk a gyermek” c. parlamenti vitanapon.


A kormányfő szerint az uniós országok statisztikai eredményei azt mutatják, hogy kimutatható kapcsolat van a gyermekvállalási kedv és a megengedőbb közkultúra között, vagyis, ha a fiatalok különböző típusú családmodellek között önként választhatnak, nagyobb hajlandósággal vállalnak gyermeket.
Megjegyezte: ahhoz, hogy egy nemzet képes legyen arra, hogy fenntartsa az önreprodukciót, az kell, hogy átlagosan minden családban legyen két gyermek, és minden ötödik-tizedik családban legyen három gyermek. Mint mondta, ezt sem az európai, sem a magyar átlag nem éri el.
Gyurcsány Ferenc elmondta: Magyarországon a gyermekszám az 1990-es évek közepétől folyamatosan csökkent, 2004-ben azonban ez a tendencia megállt, és az utóbbi három évben enyhe növekedésnek indult.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt tíz-húsz évben mind Európában, mind Magyarországon robbanásszerűen nőtt a házasságon kívül született gyermekek aránya.
– Magyarországon minden 100 gyermekből 35 születik házasságon kívül – tette hozzá.
Hangsúlyozta: míg a nyolcvanas években ott volt magasabb a gyermekvállalási kedv, ahol alacsonyabb volt a nők foglalkoztatottsága, mára ott magasabb, ahol a nők gyorsabban vissza tudnak kapcsolódni a munka világába.
– Ha olyan kormányzati intézkedések vannak, melyek növelik a gyermekvállalási kedvet, azok csak arra jók, hogy előrehozzák az egyébként is tervbe vett gyermekvárást, de összességében nem befolyásolják a demográfiai folyamatokat – hívta fel a figyelmet a kormányfő.
A miniszterelnök a kormány elmúlt négy évének intézkedései közül kiemelte az átfogó családtámogatási rendszer kiépítését.
– Ebben az időszakban jelent meg a gyes melletti foglalkoztathatóságnak a kérdése, a babakötvény, valamint a Fészekrakó program is – jegyezte meg.
A miniszterelnök közölte: a kormány hosszú távú, gyermekszegénység elleni nemzeti programot kíván kialakítani, amelyben a gyermekszegénységet meghatározó valamennyi tényezőt együtt kívánja kezelni. Hozzátette: a rendszerváltás óta Magyarországon ilyen átfogó, gyermekszegénység-ellenes program nem volt.
Kiemelte azt is: az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként átfogó program indul Gyermekesély címmel, amely a legnehezebb helyzetben élő gyermekeken a kisgyermekkor korai szakaszára koncentráló intézkedéssorozattal kíván segíteni.
BreuerPress-info