Mickey Rosenfeld szóvivő elmondta, hogy csak a 45 éven felüli, Izrael által kiállított kék személyi igazolvánnyal rendelkező, muzulmán férfiak, valamint – korhatár nélkül muzulmán nők kereshetik fel a Templom-hegyet
Rendőrökkel való összetűzés miatt őrizetbe vették az izraeli Iszlám Mozgalom egyik szárnyának vezetőjét és hat társát szerdán Jeruzsálemben azután, hogy az izraeli rendőrség közölte, földmunkák miatt korlátozza a belépést a Templom-hegyre.
A területre tilos zsidóknak és turistáknak belépni.
Később Rosenfeld bejelentette, hogy az izraeli rendőrök őrizetbe vették Raed Szalah sejket, az izraeli Iszlám Mozgalom egyik szárnyának vezetőjét, valamint hat társát, mert behatoltak a területre és a hatósági felszólítás ellenére nem voltak hajlandók távozni onnan.
A területen korábban egy földsáncszerű feljáró volt, amely középkori lakóházak boltívei fölött vezetett fel a Mugrabi kapuhoz, amelyen át a turisták a Templom-hegyre jutnak. Két évvel ezelőtt egy földmozgás nyomán ez részben beomlott. Ideiglenes feljárót építettek helyette fából, s az állványgerendákon nyugvó feljáró fölé hullámbádogból tetőt húztak. A jeruzsálemi hatóságok szeretnének valami tetszetősebb végleges megoldást az ideiglenes fatákolmány helyett.
A szóvivő jelezte, hogy több hónapig tartó ásatást végeznek, mielőtt a feljárót megerősítő gerendákat elhelyezik. A munkálatok folytatódnak, és mintegy kétezer rendőrt vezényelnek a Templom-hegy közelébe, illetve Jeruzsálem óvárosába.
A munkálatok aggodalmat váltottak ki a muzulmánok körében. Palesztin vezetők, így Iszmáil Haníje kormányfő az izraeli földmunkák ellen mozgósított, mert szerinte veszélyeztetik a Mecsetek terének alapzatát. A Mahmúd Abbász palesztin elnök irányította Fatah mozgalom pedig hangsúlyozta, hogy ha bármilyen kár keletkezik az al-Aksza mecsetben, a fegyveres csoportok felmondják a tavaly novemberben a Gázai övezetben kihirdetett tűzszünetet.
BreuerPress-info