A Hamász és a Fatah bírálja a „kvartettet”

Az Egyesült Államok, az Európai Unió, az ENSZ és az Oroszország által alkotott „kvartett” megerősítette azokat a feltételeket, amelyek el nem fogadása kiváltotta a Hamász vezette palesztin kormány elleni bojkottot.


Egyaránt bírálta a Hamász és a Fatah a közel-keleti rendezést ellenőrző „kvartettet”, amely washingtoni tanácskozásán a palesztin kormány elleni bojkott fenntartása mellett döntött.
Eszerint az iszlám radikális szervezetnek el kell ismernie Izraelt, le kell mondania az erőszakról és el kell fogadnia a korábbi izraeli-palesztin megállapodásokat. Ugyanakkor megerősítették azt az „ideiglenes eljárást” is, amelynek értelmében pénzügyi támogatást lehet nyújtani a palesztinoknak a Hamász-kormány megkerülésével.
„Elutasítjuk a +kvartett+ igazságtalan döntéseit, amely nem vette figyelembe a palesztin törvényességet és a realitásokat és ezzel a cionista ellenség malmára hajtják a vizet” – közölte Iszmáil Radván, a Hamász szóvivője.
Nabíl Abu Rudeina, Mahmúd Abbász palesztin elnöknek, a Fatah vezetőjének szóvivője ugyancsak csalódásának adott hangot. „Azt vártuk a +kvartettől+, hogy feloldja a palesztin népre kényszerített igazságtalan ostromot, hogy véget vessenek a nép szenvedéseinek és kedvező feltételeket teremtsenek a békefolyamat folytatásához. Azt kérjük a +kvartettől+, hogy mielőbb léptesse életbe az +útitervet+, foglaljon határozottan állást a tervvel ellentétes izraeli intézkedésekkel szemben, különös tekintettel a gyilkosságokra és a kolonizáció kiterjesztésére” – mondta Abu Rudeina.
A „kvartett” a közeljövőben ismét összeül, miután február közepén Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a tervek szerint találkozik Ehud Olmert izraeli kormányfővel és Abbász elnökkel.
BreuerPress-info