A viszonylag kései bejelentést azzal magyarázta, hogy az
alapvetően amerikai mintára készülő stúdióegyüttest előbb
„magyarosítani kellett”, illetve képessé kellett tenni arra, hogy
bármilyen produkciót befogadhasson.

A filmstúdióban tervezett produkciókról a vezetőség egyelőre nem
kívánt beszélni.
Hiller István kulturális és oktatási miniszter a
sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a Korda Sándor Filmstúdió
megvalósítása az állam, a kulturális politika, a magánbefektetők és
a magántőke új együttműködésének eredménye: olyan sajátos
összefogás, amely egész Közép-Európában egyedülálló.
A miniszter szerint a beruházás az állami szerepvállalás és a
kulturális politika teljesen új értelmezése.
„Az állam biztos és vonzó befektetői környezetet teremtett
ahhoz, hogy a magyar, illetve a magyarországi filmipar teljesen új
mezőkre lépjen” – fogalmazott Hiller István.
A 2003 decemberében elfogadott filmtörvényből adódó lehetőségek
– többek között befektetési és adókedvezmények – voltak azok,
amelyek a magyarországi filmipar munkahelyteremtő beruházásait és
egy teljesen új színvonal kialakítását tették lehetővé. A
filmtörvény olyan befektetői kedvezményeket biztosít, amely a
filmipart, a koprodukciót, Magyarországon forgatott filmeket és
minden infrastrukturális beruházást komoly kedvezményben részesít –
mondta.
A tárcavezető hangsúlyozta: az államnak a komplexumban egyetlen
egy forintja sincs.
A kulturális kormányzat feladataként kiemelte, hogy a
filmstúdiót az elkövetkező időszakban minden rendelkezésére álló
eszközzel a világon minél több helyen bemutassa.
A munkahelyteremtő lehetőségekről szólva Hiller István elmondta:
a Korda stúdió a szakmai képzésnek is teret nyit, amire a magyar
felsőoktatásnak, ezen belül a magyar filmszakmai felsőoktatásnak is
reagálnia kell.
A stúdiókomplexum létrehozásának tervét 2004 májusában, a
Cannes-i filmfesztiválon jelentették be.
Az Etyek határában megvalósuló, hat stúdiót magában foglaló,
39811 négyzetméter alapterületű komplexum teljes egészében –
folyamatos átadással – az év végéig készül el.
A 83 millió eurós költséggel összesen 6500 négyzetméter
alapterületen felépülő, négy stúdiót magába foglaló első ütemet
májusban fejezik be. A műtermeket június közepétől vehetik
birtokukba a filmkészítők. Az első ütemhez a stúdiók mellett
produkciós irodák, öltözök, valamint sminkszobák is tartoznak.
Az év végéig készül el a második ütem részeként egyebek mellett
a hatezer négyzetméter alapterületű – a világ eddigi legnagyobb
stúdiójának számító – létesítmény, amely víz alatti forgatásokra is
alkalmas lesz. A stúdió belmagassága 21 méter.
150-400 fő lesz a produkciókat kiszolgáló állandó állomány.
Igény szerint ez a létszám megháromszorozódhat.
A beruházás Demján Sándor és Munk Péter üzletemberek, Andrew
Vajna amerikai filmproducer, valamint a Rotschild család
befektetésében, kizárólag magántőkéből valósul meg.
A Korda Sándor Filmstúdió műtermei a stúdió „one-stop-shop”
szolgáltatási rendszerével alkalmasak lesznek minden típusú filmes,
televíziós és reklámprodukció készítésére, valamint nagyszabású
rendezvények teljes körű ellátására.
BreuerPress-info