Budapesten találkoznak a visegrádi országok kulturális miniszterei

Hiller István meghívására a csütörtökön kezdődő kétnapos
megbeszélésre a várakozások szerint Budapestre látogat Marek Madaric
szlovák kulturális miniszter, Petra Smolikova, cseh kulturális
miniszterhelyettes, valamint Krzysztof Olendzki, lengyel kulturális
államtitkár


A visegrádi országok kulturális miniszterei arról
tárgyalnak, hogy az európai közösség sokszínű kulturális kínálatában
hogyan tudnak egymással és a közösség többi tagjával is folyamatos
és dinamikus párbeszédet kialakítani.
A miniszteri találkozó keretében beszámolók hangzanak el a négy
ország azon nemzeti programjairól, amelyekkel az Európai Unió „2008
a Kultúrák közötti párbeszéd éve” címmel indított kezdeményezéséhez
csatlakoznak.
Szó lesz arról is, miként lehet a kulturális fejlesztéseket a
település- és régiófejlesztési programok alapjává tenni, és ezen
belül megtalálni egy-egy térség kitörési pontjait.
Ezen projektek szakmai megalapozására az OKM kezdeményezésére
Magyarországon kulturális alapú városfejlesztési és városkutatási
program indult.
Csütörtökön este a négy ország legtehetségesebb fiatal
jazz-zenészeiből alakult nyolctagú együttes lép fel, az Uránia
Filmszínházban pedig a résztvevő országok képzőművészeinek tárlata
tekinthető meg.
A kulturális miniszterek tanácskozása közös nyilatkozat
aláírásával ér véget a Magyar Tudományos Akadémián péntek délután.
BreuerPress-info