Santo Stefano Rotondo Szent István-kápolnájának helyreállítása

Folytatódik a római Santo Stefano Rotondo Szent István-kápolnájának helyreállítása, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2004-ben kezdett meg, nemzetközi együttműködések keretében


A színes márványkockákból álló, egyedi aljzat helyreállítását és kiegészítését 2007-ben a falak felújítása követi, ennek költsége előreláthatólag 10-12 millió forint.
A kutatás meglepetéssel szolgálhat, az előzetes vizsgálatok során ugyanis beigazolódott a szakemberek feltételezése, amely szerint az 1776-ban készült falfestések alatt más rétegek is találhatók.
A KÖH közölte: a megkezdett rétegkutatások függvényében történhet meg az egyes falképek, falképegyüttesek restaurálása, és a számítások szerint várhatóan két-három év múlva eredeti pompájában fogadhatja a látogatókat a Szent István király tiszteletére a XVIII. században kialakított magyar kápolna.
A római kori padlózatot – az ókeresztény korral foglalkozó német régész, Hugo Brandenburg közreműködésével – 2006 tavaszára sikerült teljes egészében restaurálni, mintegy 22 millió forintos ráfordítással. Az eredeti padló helyreállítását Wierdl Zsuzsanna restaurátor vezetésével a nemzetközi szakemberekből álló Studiolo Restaurátor Műhely végezte el. Ezzel párhuzamosan elkészült a főoltár fehér carrarai márványtagozatának tisztítása is.
A Santo Stefano Rotondo, a néhai Mindszenty József bíboros úgynevezett címtemploma az V. században épült egy, Krisztus idejében keletkezett Mithras-szentély romjaira. Itália legszebb kör alaprajzú bazilikájaként ismert, a latin kereszténység építészetében ritka kör alakú alaprajza (rotondo) emeli az épületkülönlegességek sorába.
Az összegzés szerint az első vértanú, Szent István diakónus tiszteletére emelt Santo Stefano Rotondo 1454 óta szorosan kapcsolódik a magyar történelemhez, ekkor épült meg mellette a magyar pálosok rendháza. 1578-ban a jezsuiták vették át, s megalapították a magyar kollégiumot magyar kispapok részére. A török időkben csak kevesen tudtak Magyarországról Rómába menni, ezért XIII. Gergely pápa az intézményt összevonta a német nyelvterület papképző intézményével, s megalapította a Collegium Germanicum et Hungaricumot.
A Santo Stefano Rotondo „kétszeresen is István”: a Szent István király által alapított római magyar zarándokházat lebontották a Szent Péter bazilika sekrestyéjének építése miatt, kárpótlásul épülhetett meg 1750-ben a körtemplom Szent István király tiszteletére szentelt magyar kápolnája.
BreuerPress-info