NAFTALI KRAUS Rovata

BACHREIN KIRÁLYA ZSIDÓ NŐT NEVEZETT
KI A PARLAMENT TAGJÁNAK


( A 10 NŐ KÖZÖTT)
…és retorzió egy sportoló ellen, aki megnyert egy izraeli maratont

A perzsa öbölbeli petró-királyság, Bachrein, nemrég tartott parlamenti választásokat, ahol, – hogy-hogy-nem – egy nőnek is sikerült bejutuni a 40 tagu országgyülésbe (a másik 40 tagot a király nevezi ki).
Nos, ha már lúd, vagyis nő, nem elég egy. Ezen az alapon a király – Chamed ben Issza el-Kalifa – kinevezett még tiz nőt, a negyvenes kvótából, és abban mindenki nagy meglepetésére egy zsidó nőt is, Huda Ezra Nonu személyében. A hölgy többek között a helyi Emberi Jogokat védő egyesület titkárnője is.
Bachreinben mindössze néhány tucat zsidó él, akik a mult században érkeztek Irákból és Jemenből. Hat évvel ezelőtt Huda nagybátyját, Ábrahám Dávid Nonut nevezte ki a király. Most, a zsidó hölggyel együtt, egy keresztény nőt is kinevezett a király. Aliász Számeán személyében, a keresztény kisebbséget van hivatva képviselni.
Bachrein, mint a többi öbölországok, a mérsékelt moszlim országok közé számit és suba alatt élénk kereskedelmi kapcsolatokat tart fen Izraellel.
A ma érkezett, legfrisebb hir szerint Bachrein megvonta állampolgárságát egy kenjai születésü atlétától, név szerint Mushir Salem Jawher-től, aki szombaton részt vett Izraelben a tibériási maraton futáson és azt meg is nyerte (2 óra és 13 perces eredménnyel). A 29 éves sportoló 2003 óta él az öbölországban és Izraelbe kenjai útlevelével érkezett. Most elvesztette bachreini útlevelét…
——————————————————————————————–
Ki forog a sirjában?
UKRÁN POGROMHŐSRŐL ELNEVEZETT VÁROS
BARÁTI KAPCSOLATOKAT KERES IZRAELLEL…
Chmelnicki – kis város Ukrainában, 260 ezer lakossal és benne jóval kevesebb mint 1 százalék zsidóval. Hozzá hasonló városok százával vannak Ukrainában, de amiről Chmelnicki hires – olyan nincs még egy.
Ugyanis a 15 században épült városkát eredetileg Peloszkirovnak hivták és csak 1954-ben, a dicső Szovjetunióban, keresztelték át Bogdán Chmelnickire, arra az ukrán nemzeti hősre, aki a lengyelek ellen viselt háboruiról volt hires. Nomeg, arról volt hirhedt, hogy a 17-ik században, amikor élt és müködött, véres pogromokat rendezett és nagyon sok zsidó megölt. Az európai zsidó történelem néhány legsötétebb lapját ez a Chmelnicki irta, aki 1648-49-ben (vagyis a zsidó időszámitás szerinti 5408-9-es pogromok (Gzérot Tách-Tát) hirhedt hőse volt).
Most ez a város hivatalos kérelemmel fordult az ukrainai izraeli nagykövetséghez, kérve, tegyék lehetővé számára baráti kapcsolat (iker-város) létesitését az egyik hasonló nagyságrendü izraeli várossal. Ez küldöttségek cseréjével, kiterjedt kulturális kapcsolatok ápolásával stb , valamint kereskedelmi és sport kapcsolatok létesitésével járna.
Az utóbbi libanoni háboru során az ukrán város hetven izraeli gyereket látott vendégül, az ágyuzott északi területekről. A Jediot Áchronot által kolportált hir szerint Chmelnicki polgármestere kitünő kapcsolatokat ápol a helyi zsidó hitközséggel.
A kérdés most már csak az: ki forog most a sirjában? A pogromcsik Bogdán, vagy meggyilkolt zsidó áldozatai?
——————————————————————————————
Nem csak egy magyar volt Teheránban…
ELMONDTÁK RÁ A HALOTTI IMÁT…
Mint ismeretes, a nemrég megtartott teheráni konferencián, amely a Holokaust tagadását állitotta fókuszába – öt szuperortodox, szakállas, pajeszos zsidó is részt vett. Ezek a jeruzsálemi Netoré Kártá nevü szektához tartoznak, akik dehogyis tagadják a Sóát, hiszen legtöbbjüknek rokonai , közeli családtagjai vesztek oda a náci örjöngésben.
Akkor meg mit kerestek Teheránban?
Nos, a Netoré Kártá egy szélsőségesen anti-cionista, Izrael ellenes szervezet, amely ezokból ért szót Irán Achmedinijad nevü elnökével, aki Izrael eltörlését a térképről „igéri”, illetve helyezi kilátásba. Bár a szekta székhelye Jeruzsálem, (az un. „Magyar Házak”ban, a Méá Seárim utcában) – onnan senki nem utazott Teheránba, hanem a szekta londoni, bécsi és new-yorki tagjait, illetve szimpatizánsait, küldték ki. Egyikük az ismert Friedmann, aki a bécsi neo-nácik kebelbarátja, mig Londonból egy Kohen (Kohn) nevezetű, magát rabbinak nevező úr volt jelen. A többiek, amerikai állampolgárok, kivétel nélkül magyar származásuak.
Kohn urat, aki manchesteri, közössége bojkottálja, nem engedik be törzs zsinagógájába, nem engedik a Tóra elé járulnia és – mondja egyik szomszédja -amikor rákerül a sor, nem fog zsidó temetést kapni. Menjen perzsa moszlim barátjaihoz – mondja egy másik szomszéd. Egy harmadik szerint, tulajdonképpen, közösségében, már elmondták rá a halotti imát.
A közösség minden tagja szélsőséges, ultra-ortodox zsidók, akik birálják Izrael profán, vallástalan viselkedését. De azért – mondják – mindennek van határa.
————————————————————————————
MOSZLIM IMAHÁZ A BEN GURION REPTÉREN
Rövidesen moszlim imaház – mások szerint mecset – épül a loddy Ben Gurion repülőtéren, a növekvó arab utazóközönség igényeinek kielégitésére.
Ugyancsak a haifai Rámbám kórházban, ahol sok helyi (és küldöldi) arabot kezelnek – a vezetőség elhatározta, hogy moszlim imatermet állit a látogatók rendelkezésére, hogy ne kelljen a folyosókon ájtatoskodniuk.
A loddy mecsetet voltak akik ellenezték, de a vezetés határozata szilárd: ahogy van zsidó templom, úgy lesz moszlim imaház is. Hogy miért nincs zsinagóga Kairóban, vagy Ammannban? Erre a kérdésre a válasz az hogy „mi mások vagyunk. Nálunk demokrácia és vallásszabadság van”. És ez igy igaz.
A reptéren sok panasz hangzik el az arab utasok aprólékos, nemegyszer maceráló, biztonsági vizsgálatával kapcsolatos. A mecset – gondolják az illetékesek – egyensulyozni fogja ezeket a panaszokat.
———————————————————————————-
TÖRVÉNYJAVASLAT IZRAELBEN A TÖFILLIN ELLEN
Legyen tilos 17 éven aluli „kiskoru” fiut rábeszélni, hogy tegye fel a zsidó
vallás egyik legfontosabb jelképét – javasolja egy Munkapárti képviselő
A Chabad haszidókról már hallottak magyarországon hallgatóink az utóbbi években. Sokan látták és hallották a chanukai farsangot a nyyugati téren, látványos gyertyagyujtással, stb. Világszerte egyre többen ismerik ezen haszid csoport müködését (lásd továbbá a laoszi hirt) és tudják hogy én itt…hazabeszélek.
Nos, éppen Izraelben, a zsidók országában, ez nem mindenkinek tetszik. Mivel vannak, akik a vallást pártpolitikai szinekkel keverik (össze), nem tudják megemészteni a haszidok nagyon intenziv tevékenységét a vallásgyakorlat népszerüsitésére.
Példa: Izraelben a haszidok lépten-nyomon asztalokat állitanak el, forgalmas helyeken, utcákon-tereken és ott 13 éven felüli fiuknak és férfiaknak kinálják, tegyék fel a Töfillint (imaszijakat, kézre és fejre) és mondják el rá a vonatkozó áldást, valamint a Sömá Jiszráélt (Halljad Izrael). Ilyen Chabad kirendeltség van a loddy Ben-Gurion repülőtéren is, ahol sokan utazás előtt, igénybe veszik ezt a barátságosan felajánlott „szolgáltatást”.
Nos, Ofir Pinesz-Páz, munkapárti politikus (nemrég még miniszter) megirigyelte a Chábád sikerét és törvényjavaslatot nyuyjtott be a T.Házhoz, melynek lényege: megtiltani hogy 17 éven aluli fiatalokat próbáljanak rábeszélni a Töfillin felrakására, mert ez… „viszályokat okozhat családokon belül”. Ugyanis – szólt az indokolás – ha az ifju „kiskorú (aki 18 éves korában már bevonul katonának) netalán megtér és vallásos lesz a Töfillin hatására és nem lesz hajlandó szüleinél enni, akkor szegény mama oda lesz, hogy nahát….
A Kneszet természetesen elutasitotta a „bölcs” javaslatot, de nem javasolt pszichiátriai kezelést a javaslattevőnek. Elvégre, Izraelben demokrácia van és mindenki ott és úgy teszi magát nevetségessé, ahogy azt jónak tartja…

A DISZNÓK NEM MÜKÖDTEK EGYÜTT A TERRORISTÁK ELLEN…
Mindenki tudja (jó, jó, majdnem mindenki) mi a zsidók hozzáállása a sertéshez és a disznó minden megnyilvánulásához és megjelenési formájának. Még a legvallástalanabb zsidónál is ritka, hogy disznóhúst egyen – otthon. Legfeljebb házon kivűl. Ez valahogy a vérében van. Egyrészt mert a Tóra tiltja (amiről talán az illető zsidó nem is tud), másrészt valami atavisztikus viszolygás folytán.
Ezért keltett nagy meglepetést, AMIKOR NEMRÉG KIDERÜLT HOGY A TELEPESEK EGY CSOPORTJA KISÉRLETET tett sertések idomitására, hogy beszivárgó terroristák ellen védjék a telepeket és támadják meg a behatoló támadó arabokat. Ez szakértők szerint lehetséges. Most azonban kiderült hogy az egy évig tartó és sok ezer dollárt felemésztő kisérlet kudarccal végzödött, mert, „bár a disznóknak jó szaglóérzékük van, de nem fegyelmezettek mint a kutyák és lusták, inkább csak zabálnak és heverésznek, de az idomitás lepereg róluk” – mondja Gevá Zinn, Láháv kibbucból, aki szakmájára nézve idomár.
Most, leszürve a tanulságot a telepesek – nagyrészük vallásosok, akik rabbiktól kértek és kaptak engedélyt védő-sertések tartására – áttérnek a kutyák idomitására és tartására. A Rabbik, Dov Lior, a hebroni telepesek rabbija, és Mordecháj Élijáhu, volt országos főrabbi, azért engedték meg a disznók tartását, mivel ez életmentést (Pikuách Nefes) szolgálna.
Az elgondolás az (is) volt hogy a moszlim terroristákat elrettenti a sertések jelenléte, mivel az nekik is tilos, vallási okokból…

A VILÁG LEGGAZDAGABB ZSIDÓJA ÉVI 200 MILLIÓ
DOLLÁRT AD ZSIDÓ CÉLOKRA (NEM CSAK IZRAELNEK)
A leggazdagabb zsidó a világon, az amerikai Sheldon Edelson (20.5 milliárd dollár), Bostonban alapitvány tett, amely évente 200 millió dollárt fog adni zsidó – főleg nevelési – célokra.
Edelson, aki a vendégláto iparban tevékeny és túlnyomó rész Las Vegasban vannak érdekeltségei, már eddig is nagyon sok pénzt adott jótékony célra, de most, 73 éves korában, elhatározta hogy a „zsidó fennmaradás”t kell megcélozni. Egy amerikai felmérés szerint az amerikai zsidó filantrópia adományaiból – évente cca 5.3 millárd dollár – mindössze 6% megy zsidó célokra.
Jólértesült körök szerint, akik közel állnak Edelsonhoz és (izraeli) feleségéhez, Mirjámhoz) azt mondják, hogy a pénz fele-fele alapon fog menni izraeli célokra, valamint a világ-zsidóság nevelési projektumaira.
MÁR 30 „kóser” női ruhaüzlet van Bné-Brákban
Az izraeli ultra-ortodoxia küzd a szemérmetlen viselkedés és öltözködés ellen, amely ártalmára van -szerinte – az eddig megőrzöttnek hitt vallásos közönségnek is. A frivol öltözkődés – a „móde”, vagyis a párizsi divat – terjed és a vallásos nők sincsenek fából.
Ezért határozták el Bné-Brákban, az izraeli ultra-ortodoxia fellegvárában, hogy a legjobb védekezés a támadás. Rabbik összeültek, tanácskoztak és manapság már van 30 női ruhaüzlet, melyek tulajdonosai kötelezték magukat, hogy csak erkölcsös, szemérmes, a divatot nem jövető női ruhákat tartanak (például, csak hosszú szoknyákat, hosszu ujjas blúzokat, természetesen dekoltázs nélkül, stb, stb). A rabbik falragaszokon közölték az üzletek listáját (pontos név és cim) és felhivták a hiveket: erkölcsi kötelességük ott vásárolni. A boltok, amelyek nem csatlakoznak – megnézhetik magukat.
A „müsor” következó száma a fodrász és paróka-készitő szalónok lesznek: ott is el kel egy kis szemérem és visszafogottság. Egyszerű, rövid parókák (sájtlik) a férjes asszonyoknak és nem túl divatos frizura a hajadonoknak. És a rabbik falragasza figyelmezteti a hölgyeket: mindenki ügyeljen – még aki az engedélyezett üzletekben vásárol, az is – hogy „méreteinek megfelelő ruhákat vásároljon” (ami virágnyelvről magyarra forditva azt jelenti, hogy ne hordjunk szük ruhákat, mert az maga a Sátán találmánya…)
——————————————————————————–
A „BOLYGÓ ZSIDÓ” LAOSZBAN
Egy volt izraeli diplomata fél évi szabadságot vett ki és bejárja a világot. Mindenhol a zsidókat keresi, főleg szombaton és a zsidó ünnepeken és – csodák csodája – mindenütt a chabadnyikokkal találkozik.
Legutóbb Laoszban járt Paul Rockover (aki azelőtt, három éven keresztül, a houstoni izraeli konzulátus sajtóattaséja volt) de nem ment a fővárosba, Vientiane-ba, mert az egy alvó („sleepy) hely, hanem a második legnagyobb városba, Luang Prubangba, ahol péntek délután zsidókat keresett. „Nem akarok itt p-r.t csinálni Chabadnak – irja a Jeruzalem Postban megjelenő élménysorozatában – de tény, hogy a legeldugottab helyeken is, ahol nemcsak a madár nem jár, de zsidók sincsenek – Chábád ott van.
Luang Prubangban (ne felejtsük el: ez Laoszban van, aki tudja hol van, tegye fel a kezét) négy zsidó él a Chábád küldötteken kivül. Néha elvetődik oda néhány tarisznyás, hálózsákos, vékonypénzü izraeli fiatal és „amikor pénteken késő délután odamentem – nyolc férfi volt ott, ami nem elég egy minjanhoz (imakvorúm, ami lehetővé teszi a közösségi imát) – irja Paul. Valamivel később már harmincan voltak és a szombatfogadó ima után kitünő kóser vacsorát kaptak. A létesitményt kevesebb mint egy éve gründolta a thaiföldi chábád alapszervezet. A peszachi széderen 120 zsidó vett rész és 70-80 imádkozott a nagyünnepeken és böjtölt Jom Kippurkor.
Egyelőre nincs kóser mikve (nőknek, mert az speciális feltételeket igényel) , de a helyi boss, a 22 éves Abrahám Leiter (az izraeli Cfát városából) optimista. Lesz az is. Nemsokára kóser vendéglőt és túrista központot nyitnak.
Paul nem akar p.r.t csinálni Chábádnak. Mi lenne ha akarna?…
——————————————————————————
Naftali Kraus