Olmert a találkozó végén bocsánatot kért az összecsapások polgári áldozatai miatt. Megjegyezte, hogy a rajtaütés az izraeli polgároknak a „terroristákkal” szembeni védelmét volt hivatott erősíteni, s nem állt szándékukban ártatlan embereknek ártani, a művelet nem a terveknek megfelelően alakult,rámalláhi összecsapásában
Mubarak viszont már a találkozó kezdetén határozottan elítélte a rajtaütést. Hangsúlyozta, hogy Izrael biztonsága nem katonai eszközökkel, hanem a béke irányába mutató komoly erőfeszítésekkel teremthető meg. Az egyiptomi elnök az erőszak azonnali beszüntetésére hívott fel. A találkozót az izraeli-palesztin megbékélést célzó erőfeszítések támogatása érdekében és egy négyoldalú izraeli-palesztin-jordániai-egyiptomi csúcstalálkozó megszervezése gondolatával rendezték, a rámalláhi események azonban beárnyékolták a megbeszélést.
Mubarak közölte Olmerttel, hogy Izraelnek nem szabadna feltételeket szabnia a palesztinokkal folytatandó béketárgyalásokhoz, tárgyalnia kell abban az esetben is, ha a palesztin szélsőségesek folytatják az izraeli területek elleni rakétatámadásaikat. „A térség minden népének tartózkodnia kell az olyan cselekedetektől, amelyek akadályozzák a megbékélési folyamatot” – szögezte le az elnök.
Olmert viszont megismételte Izraelnek azt a követelését, hogy Egyiptom szigorúbban ellenőrizze a Gázai övezettel közös határszakaszát, ne engedje meg az övezetbe történő pénz- és fegyvercsempészést. Mubarak erre azt válaszolta, hogy a határon való pénzátvitelt az egyiptomi törvények nem tiltják, viszont a fegyvercsempészés ellen a leghatározottabban fel akarnak lépni.
Olmert kitért újságírók azon kérdése elől, hogy támogatja-e a négyoldalú csúcstalálkozó gondolatát. Azt mondta, mind a három másik vezetővel – köztük Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és II. Abdalláh jordániai királlyal – már találkozott az elmúlt hetekben, de semmilyen olyan újabb találkozótól nem zárkózik el, amely javíthatja a légkört és növelheti a béke esélyét.
Mubarak visszautasította Olmertnek azt az érvét, hogy a békét a Hamász radikális szervezet akadályozza palesztin kormányzati szerepével. „Próbálja meg akkor az (Abbász vezette) Palesztin Hatósággal! Itt Egyiptomban, amikor (a néhai Anvar) Szadat elnök aláírta a békeszerződést (Izraellel), annak is voltak ellenzői, mégis megkötötték a többség akaratával, majdnem egyhangúlag, mert a béke maga az élet” – mondta az államfő a miniszterelnöknek, kettejük párbeszédévé alakítva ezzel a sajtóértekezletet.
BreuerPress-info