Vácott önkéntesek távolították el a zsidóságot gyalázó feliratokat a zsidó imaterem faláról
Ismeretlen tettesek a ; a horogkereszteket és gyalázkodó jelszavakat Izrael budapesti nagykövete, David Admon jelenlétében hozzávetőleg 100 főnyi helyi önkéntes távolította el a műemléképület faláról.
Turai János, a helyi zsidó hitközség vezetője ez alkalomból elmondta: Vácon még nem fordult elő hasonló, és felháborodott polgárok százai telefonáltak együttérzésüket kifejezve a zsidóságot ért támadás miatt.
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója ehhez hozzátette: a váci polgármestertől levelet kapott, amelyben az önkormányzat és valamennyi párt helyi szervezete elítéli az elsősorban a demokrácia ellen irányuló cselekedetet.
A gyalázó feliratokat november 6-án este fedezték fel, a rendőrség ismeretlen tettes ellen folytatja a nyomozást .
A felirat felfirkálásával egy időben egy váci középületben a közelmúltban a holokauszt áldozatainak tiszteletére elhelyezett emléktáblát is ismeretlen eltávolítottak, ez ügyben is tart a nyomozás
BreuerPress-info