Az 1956 őszi szuezi krízis az egyik mérföldköve az arab-izraeli szembenállás történetének. Izrael 100 órás háborúja az Izrael-ellenes arab politika és összetett nemzetközi események következménye.
Azonban itt is az Izraelt elpusztítani akaró arab politika dominált. Az egyik kairói napilap, az Al-Misri 1954. április 12-i száma szerint az egyiptomi külügyminiszter, Muhammad Szalah al-Din mondta: „Mi nem leszünk elégedettek, hacsak Izrael le nem lesz törölve Közel-Kelet térképéről.”
Egyiptomban, 1952. július 23-án Gamal Abd- al-Nasszar (Nasszer), egy fiatal katonatiszt vezetésével megdöntötték a királyságot. Két év múlva Nasszer miniszterelnök, majd államelnök lett. Nasszer erős nacionalista, pán-arab és pán-muzulmán politikát képviselt egészen haláláig, 1970. szeptember 28-ig. A fiatal katonatiszt teljesen függetleníteni akarta országát a brit befolyástól, így elérte azt, hogy 1954-ben a brit csapatok elhagyták a Szuezi csatorna övezetét.
Nasszer erőteljesen nyitott a Szovjetunió felé. Mivel máshonnan nem tudott fegyvert szerezni, először kínai közvetítéssel vásárolt szovjet fegyvereket, majd a történelmileg is nevezetes 1955 augusztusi megállapodás keretében Csehszlovákián keresztül vásárolt fegyvereket a szovjet blokktól 320 millió dollár értékben. (Szíria is ekkor kapott nagy tételben először szovjet fegyvereket.)
Egyiptom Izrael ellenessége Nasszer alatt egy rövid, néhány hónapos megegyezési hajlandóságot (amit Ben Gurion izraeli miniszterelnök kezdeményezett) kivéve nem csökkent, sőt, növekedett. Mindemellett Nasszer szövetségre lépett Szíriával, Jemennel, Szaud Arábiával és más arab államokkal a pánarab és Izrael ellenes szövetség erősítése céljából. (Egyiptom ezzel többek között a Bagdadi Paktumot is ki akarta egyensúlyozni, amelyben az általa gyűlölt nyugati hatalmak is részt vettek.)
Nasszer idején az Izrael elleni akciók növekedtek és erősödtek. A fadejenek, úgynevezett arab „szabadságharcosok”, akik Egyiptom által kiképzett terroristák voltak, 1955-ben már Tel Aviv külvárosát fenyegették.
Az arab terrorista akciók és izraeli védekező csapások egyre sűrűbben váltogatták egymást. Nasszer és más egyiptomi és szír vezetők Izrael ellenes kirohanásai már mindennaposak voltak. A szovjet pártfogás adta a támogatás nagyhatalmi alapját.
Nasszer egyik Egyiptomot fejlesztő terve volt az asszuáni gát megépítése, amelyhez kb. 1 milliárd dollárra volt szüksége. A USA, Anglia és a Világbank adtak volna kölcsönt az erőmű megépítéséhez. Azonban Nasszer kommunistabarát politikája, valamint a bagdadi paktum elutasítása következtében Anglia és az USA visszavonta ajánlatát, aminek következtében a Világbank kölcsöne is a kútba esett. Igaz, Ehelyett később a Szovjetunió ajánlotta fel a korábbi összeg töredékét.
Nasszer válaszul, 1956. július 26-án, a puccsának négyéves évfordulóján rendezett felvonuláson bejelentette, hogy államosítja a Szuezi Csatorna Vállalatot, és ennek bevételéből építi fel Asszuánt. Ez brit érdekeket sértett, mivel e cég résztulajdonosa Anglia volt. Az Egyesült Államok olajimportjának 15%-át a Szuezi Csatornán szállították. Izrael a Szuezi Csatornát gyakorlatilag nem tudta használni, mert az egyiptomiak nem engedtek át izraeli hajókat, sőt, egyet el is koboztak.
Az angol-francia hadvezetés, majd Izrael közös stratégiát dolgozott ki Egyiptom legyőzésére. A franciák igen gyorsan akarták ezt a kérdést megoldani, mert a francia politika ebben az időben elsősorban Indokinára összpontosult, és a katonai erőket ebből a kontingensből kellett elvonni.
Izrael katonai beavatkozásra vonatkozó tervei preventív jellegűek voltak. A sorozatos terrorista akciók a Szináj-félszigetről és Gázából indultak. A megelőző taktika kidolgozása – amit az 1967-es hatnapos háborúban is használtak – Moshe Dajan nevéhez fűződik. A meglepetésszerű támadás és veszteség okozás az ellenség hátországában volt a terv célja.
1956 október 24-én Izrael, Anglia és Franciaország a Párizs melletti Sévres-ben egyezményt írtak alá az Egyiptom elleni támadásról. Ennek keretében Izrael a szárazföldön nyomul előre, az angol és francia haderő a levegőből ad támogatást. (Ez magába foglalta azt is, hogy az izraeli-egyiptomi harc kezdete után Franciaország és Anglia azonnal tűzszünetet fog követelni a két féltől.) Dajan a „Kodesh” haditervet október 25-én ismertette a vezérkarral. A Kodesh célja nem csupán a Szuezi Csatorna volt, hanem a Szinájról az Akaba öböl biztosítása az izraeli hajózás számára.
Az izraeli előnyomulás 1956. október 29-én délután fél négykor az izraeli repülők az egyiptomi radarok alatt átlépték a negevi határt. Az ejtőernyősök estére már elfoglalták a Mitlától alig egy mérföldre lévő pozíciójukat. Ugyanekkor Sharon vezetése alatt szárazföldi erők hatoltak a Szináj fennsíkra. Sharon előrenyomulása lassabb volt a tervezettnél.
Még az éjszaka folyamán sem tudták Nasszer tisztjei megállapítani a helyzetet. Csak sejtették, hogy az izraeli erők Mitla mellett, a Szuezi Csatornától 60 km-re lehetnek. Először csak egynapos izraeli támadást sejtettek, azonban, amikor felfedezték Sharon seregeit, Nasszer már egyiptomi erősítésről intézkedett a Csatornánál. Az egyiptomi csapatok Mitlát vették célba.
Nasszer ugyanekkor felszólította a többi arab államot, hogy támadják meg Izraelt. Ez az elképzelése illuzórikus volt. Szíria és a nemrég egyezségre lépett Jordánia csak 24 óra elteltével tudták volna ágyúval lőni Izraelt. Este fél 11-re Sharon csapatai elérték a Mitlánál beásott harcosokat. Néhány órával később megjelentek a francia repülők, és Sharon katonáit francia harcosok támogatták. Október 30-án az influenzától lázas beteg Ben Gurion bejelentette, hogy Izrael megtámadta Egyiptomot, így Anglia és Franciaország a forgatókönyv szerint bejelentették tiltakozásukat.
Az izraeli erők kezdetben kevés egyiptomi ellenállással találkoztak. Az arabok nem tudták kezelni sem a frissen kapott szovjet repülőket, sem páncélosokat, tűzérséget, kézifegyvereket.
Az izraeli csapás egy másik szárnya a Rafában lévő katonai központot foglalta el, ahonnan Egyiptom a gázai terroristákat látta el. November 1-én az egyiptomiak kivonultak Rafából és elhagyták az al-Arish utat.
Innen Bar Lev izraeli tábornok páncélosai szinte ellenállás nélkül folytatták útjukat a Szuezi Csatornáig. (Csak egy sivatagi homokvihar jelentett akadályt.)
Yoffe ezredes kilencedik csapatteste vette célba a Szináj félsziget déli részét. November 2-án délben, már alig egy 18 kilométerre volt az Akaba öböltől. Ekkor egy aknamező állta az útját. Dajan Mitlából vont el erőket és dobta át Sharm el-Sheikh körzetébe, hogy támogassa Yoffét. November 2-án este fél 10-kor a harcok itt izraeli gőzelemmel értek véget. A Kadesh hadműveletet az izraeli csapatok teljesítették.
Az angol, francia szövetségben harcoló csapatok a Szuezi Csatornánál november 6-ra tisztították meg a legnagyobb kikötőt, Port Saidot.
A Szuezi krízis nemzetközi helyzete igen feszült volt. Eisenhower végig ellenezte, hogy európai szövetségesei a Közel-Keleten háborús eseménybe keveredjenek. Izraelt is óva intette tőle. November 2-án, az ENSZ Közgyűlése elfogadta az USA tiltakozását a Szuezi háborúval szemben, és követelték az angol-francia csapatok kivonását. Ekkor a brit-francia csapatok még csak Port Said közelében voltak. November 4-én az ENSZ nemzetközi erők felállítását határozta el a Szuezi Csatorna övezetében. Ezt november 6-án London elfogadta.
Mind az amerikai, mind a szovjet vezetés ekkor a magyarországi eseményekre összpontosult. A szovjet csapatok készen álltak az egyiptomi bevetésre. Moszkva csapatainak fontosabb célpontja volt: Budapest.
Dr. Tucker Tamás -BPI
Egyiptomban, 1952. július 23-án Gamal Abd- al-Nasszar (Nasszer), egy fiatal katonatiszt vezetésével megdöntötték a királyságot. Két év múlva Nasszer miniszterelnök, majd államelnök lett. Nasszer erős nacionalista, pán-arab és pán-muzulmán politikát képviselt egészen haláláig, 1970. szeptember 28-ig. A fiatal katonatiszt teljesen függetleníteni akarta országát a brit befolyástól, így elérte azt, hogy 1954-ben a brit csapatok elhagyták a Szuezi csatorna övezetét.
Nasszer erőteljesen nyitott a Szovjetunió felé. Mivel máshonnan nem tudott fegyvert szerezni, először kínai közvetítéssel vásárolt szovjet fegyvereket, majd a történelmileg is nevezetes 1955 augusztusi megállapodás keretében Csehszlovákián keresztül vásárolt fegyvereket a szovjet blokktól 320 millió dollár értékben. (Szíria is ekkor kapott nagy tételben először szovjet fegyvereket.)
Egyiptom Izrael ellenessége Nasszer alatt egy rövid, néhány hónapos megegyezési hajlandóságot (amit Ben Gurion izraeli miniszterelnök kezdeményezett) kivéve nem csökkent, sőt, növekedett. Mindemellett Nasszer szövetségre lépett Szíriával, Jemennel, Szaud Arábiával és más arab államokkal a pánarab és Izrael ellenes szövetség erősítése céljából. (Egyiptom ezzel többek között a Bagdadi Paktumot is ki akarta egyensúlyozni, amelyben az általa gyűlölt nyugati hatalmak is részt vettek.)
Nasszer idején az Izrael elleni akciók növekedtek és erősödtek. A fadejenek, úgynevezett arab „szabadságharcosok”, akik Egyiptom által kiképzett terroristák voltak, 1955-ben már Tel Aviv külvárosát fenyegették.
Az arab terrorista akciók és izraeli védekező csapások egyre sűrűbben váltogatták egymást. Nasszer és más egyiptomi és szír vezetők Izrael ellenes kirohanásai már mindennaposak voltak. A szovjet pártfogás adta a támogatás nagyhatalmi alapját.
Nasszer egyik Egyiptomot fejlesztő terve volt az asszuáni gát megépítése, amelyhez kb. 1 milliárd dollárra volt szüksége. A USA, Anglia és a Világbank adtak volna kölcsönt az erőmű megépítéséhez. Azonban Nasszer kommunistabarát politikája, valamint a bagdadi paktum elutasítása következtében Anglia és az USA visszavonta ajánlatát, aminek következtében a Világbank kölcsöne is a kútba esett. Igaz, Ehelyett később a Szovjetunió ajánlotta fel a korábbi összeg töredékét.
Nasszer válaszul, 1956. július 26-án, a puccsának négyéves évfordulóján rendezett felvonuláson bejelentette, hogy államosítja a Szuezi Csatorna Vállalatot, és ennek bevételéből építi fel Asszuánt. Ez brit érdekeket sértett, mivel e cég résztulajdonosa Anglia volt. Az Egyesült Államok olajimportjának 15%-át a Szuezi Csatornán szállították. Izrael a Szuezi Csatornát gyakorlatilag nem tudta használni, mert az egyiptomiak nem engedtek át izraeli hajókat, sőt, egyet el is koboztak.
Az angol-francia hadvezetés, majd Izrael közös stratégiát dolgozott ki Egyiptom legyőzésére. A franciák igen gyorsan akarták ezt a kérdést megoldani, mert a francia politika ebben az időben elsősorban Indokinára összpontosult, és a katonai erőket ebből a kontingensből kellett elvonni.
Izrael katonai beavatkozásra vonatkozó tervei preventív jellegűek voltak. A sorozatos terrorista akciók a Szináj-félszigetről és Gázából indultak. A megelőző taktika kidolgozása – amit az 1967-es hatnapos háborúban is használtak – Moshe Dajan nevéhez fűződik. A meglepetésszerű támadás és veszteség okozás az ellenség hátországában volt a terv célja.
1956 október 24-én Izrael, Anglia és Franciaország a Párizs melletti Sévres-ben egyezményt írtak alá az Egyiptom elleni támadásról. Ennek keretében Izrael a szárazföldön nyomul előre, az angol és francia haderő a levegőből ad támogatást. (Ez magába foglalta azt is, hogy az izraeli-egyiptomi harc kezdete után Franciaország és Anglia azonnal tűzszünetet fog követelni a két féltől.) Dajan a „Kodesh” haditervet október 25-én ismertette a vezérkarral. A Kodesh célja nem csupán a Szuezi Csatorna volt, hanem a Szinájról az Akaba öböl biztosítása az izraeli hajózás számára.
Az izraeli előnyomulás 1956. október 29-én délután fél négykor az izraeli repülők az egyiptomi radarok alatt átlépték a negevi határt. Az ejtőernyősök estére már elfoglalták a Mitlától alig egy mérföldre lévő pozíciójukat. Ugyanekkor Sharon vezetése alatt szárazföldi erők hatoltak a Szináj fennsíkra. Sharon előrenyomulása lassabb volt a tervezettnél.
Még az éjszaka folyamán sem tudták Nasszer tisztjei megállapítani a helyzetet. Csak sejtették, hogy az izraeli erők Mitla mellett, a Szuezi Csatornától 60 km-re lehetnek. Először csak egynapos izraeli támadást sejtettek, azonban, amikor felfedezték Sharon seregeit, Nasszer már egyiptomi erősítésről intézkedett a Csatornánál. Az egyiptomi csapatok Mitlát vették célba.
Nasszer ugyanekkor felszólította a többi arab államot, hogy támadják meg Izraelt. Ez az elképzelése illuzórikus volt. Szíria és a nemrég egyezségre lépett Jordánia csak 24 óra elteltével tudták volna ágyúval lőni Izraelt. Este fél 11-re Sharon csapatai elérték a Mitlánál beásott harcosokat. Néhány órával később megjelentek a francia repülők, és Sharon katonáit francia harcosok támogatták. Október 30-án az influenzától lázas beteg Ben Gurion bejelentette, hogy Izrael megtámadta Egyiptomot, így Anglia és Franciaország a forgatókönyv szerint bejelentették tiltakozásukat.
Az izraeli erők kezdetben kevés egyiptomi ellenállással találkoztak. Az arabok nem tudták kezelni sem a frissen kapott szovjet repülőket, sem páncélosokat, tűzérséget, kézifegyvereket.
Az izraeli csapás egy másik szárnya a Rafában lévő katonai központot foglalta el, ahonnan Egyiptom a gázai terroristákat látta el. November 1-én az egyiptomiak kivonultak Rafából és elhagyták az al-Arish utat.
Innen Bar Lev izraeli tábornok páncélosai szinte ellenállás nélkül folytatták útjukat a Szuezi Csatornáig. (Csak egy sivatagi homokvihar jelentett akadályt.)
Yoffe ezredes kilencedik csapatteste vette célba a Szináj félsziget déli részét. November 2-án délben, már alig egy 18 kilométerre volt az Akaba öböltől. Ekkor egy aknamező állta az útját. Dajan Mitlából vont el erőket és dobta át Sharm el-Sheikh körzetébe, hogy támogassa Yoffét. November 2-án este fél 10-kor a harcok itt izraeli gőzelemmel értek véget. A Kadesh hadműveletet az izraeli csapatok teljesítették.
Az angol, francia szövetségben harcoló csapatok a Szuezi Csatornánál november 6-ra tisztították meg a legnagyobb kikötőt, Port Saidot.
A Szuezi krízis nemzetközi helyzete igen feszült volt. Eisenhower végig ellenezte, hogy európai szövetségesei a Közel-Keleten háborús eseménybe keveredjenek. Izraelt is óva intette tőle. November 2-án, az ENSZ Közgyűlése elfogadta az USA tiltakozását a Szuezi háborúval szemben, és követelték az angol-francia csapatok kivonását. Ekkor a brit-francia csapatok még csak Port Said közelében voltak. November 4-én az ENSZ nemzetközi erők felállítását határozta el a Szuezi Csatorna övezetében. Ezt november 6-án London elfogadta.
Mind az amerikai, mind a szovjet vezetés ekkor a magyarországi eseményekre összpontosult. A szovjet csapatok készen álltak az egyiptomi bevetésre. Moszkva csapatainak fontosabb célpontja volt: Budapest.
Dr. Tucker Tamás -BPI
