A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőinek levele dr. Sólyom László Köztársasági Eln…

Igen Tisztelt Elnök Úr!


Igen Tisztelt Elnök Úr!
A magyarországi zsidóság egyre növekvő aggodalommal szemléli az elmúlt hetek utcai tüntetéseit, mert az abban résztvevők egyre gyakrabban használják fel a demonstrációt zsidó-ellenes jelszavak hangoztatására, céljuk igen sokszor a zsidóellenes érzelmek felkeltése és azok felhasználása politikai céljaik érdekében.
Ezen megnyilvánulásokat már az adatvédelmi biztos is elítélte, de ezen túlmenően semmiféle további lépés sem történt.
A tüntetések egyik szimbólumává vált a folyamatosan lengetett Árpád-sávos zászló, amely a holocaustot megszenvedett emberek szemében a nyilas rémuralmat idézik, hiszen ez a Magyarországot elpusztító mozgalom egyik fontos jelképe volt.
A tüntetők névsort olvastak fel, felsorolták azokat a személyeket, akik véleményük szerint zsidók, egy másik névsorban pedig azokat, akik szerintük felelősek országunk jelenlegi problémáiért és itt is utaltak arra, hogy közülük kiket tartanak zsidónak vagy zsidó származásúnak.
A kialakult helyzetben feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy az I. T. Köztársasági Elnök Úr felemelje szavát és egyértelművé tegye: Semmiféle politikai ellentét és tüntetés nem adhat arra alkalmat, hogy az antiszemitizmust eltűrjék a közéletben, az megjelenjen az utcákon és közvetlenül veszélyeztesse – több mint 60 évvel a magyarországi zsidóság jelentős részének szisztematikus meggyilkolása után – az itt élők lelki nyugalmát, élet – és vagyonbiztonságát.
A történelemből, és sajnos különösen Magyarország történelméből mindannyian ismerjük azokat a példákat, hogy az utcai tömegmozgalmak egyes résztvevői először csak szóban hangoztatták antiszemita nézeteiket, majd a későbbiek során pogromokat is rendeztek. Sajnos így volt ez olyan nagyszerű időszakban is, mint az 1848-as forradalom, amikor a feltüzelt csőcselék a pesti zsidókra támadt, szerencsére akkor voltak olyan fajsúlyos közéleti szereplők – a legkiválóbbak közül csak Petőfi Sándort említem meg – akik felemelték a szavukat ezen undorító cselekedetekkel szemben.
A mostani időkben ez sajnos még nem történt meg, a tüntetőkkel rokonszenvezők, a tüntetők jogait elismerők sem szóltak erről a fajsúlyos problémáról és nem utasították vissza az együttműködést az antiszemita erőkkel.
Különösen súlyossá teszi ezt az, hogy a közélet egyes szereplői – köztük jelentős egyházi személyek is – a gyűléseken felszólaltak, a tüntetőket feltétel nélkül támogatták, még csak nem is utaltak arra, hogy az antiszemitizmus nem tűrhető el egy demokráciában.
Erre tekintettel a magyarországi zsidóság nevében kérjük az I. T. Köztársasági Elnök Urat, hogy szíveskedjék szavát felemelni, és nyilvánosan elítélni az utóbbi időben történt antiszemita megnyilvánulásokat és felhívni mindenkit, hogy az ilyen magatartást tanúsító csoportoktól határolódjon el.
Budapest, 2006. október 5.
Maradunk őszinte hívei:
Dr. Feldmájer Péter
elnök
Zoltai Gusztáv
ügyvezető igazgató
BreuerPress-info