Hírös Hét Fesztivál

Megnyitóbeszédében a miniszter kiemelte, hogy 1934-ben, az első Hírös Hét alkalmával Kecskemét önmagát mutatta meg a világnak, „egy várost, mely több mint egymillió gyümölcsfával büszkélkedett”.


Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg kedden Kecskeméten a Hírös Hét Fesztivált, amely 72 évvel korábban, a térség mezőgazdasági termékeinek bemutatója volt, de ma már összművészeti fesztivállá, konferenciasorozattá vált.
Hiller István kifejtette, hogy az egykori mezőgazdasági termékbemutató mára átalakult, „büszkén mondom, hogy összművészeti fesztivál, és tudományos eszmecsere, hihetetlen gazdag programokkal”.
„Kulturális örökségünk, a művészetünk olyan érték, amely igazán különlegessé és keresetté is tesz minket Európában, és ez épp olyan becses hungarikum, mint a fütyülős barack” – tette hozzá a miniszter.
A vasárnap estig tartó fesztivál idején a főtéren felállított színpadon esténként koncerteket és táncbemutatókat is rendeznek.
BreuerPress-info