Bush a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek ötödik évfordulója előtt egy hónappal, és a novemberi kongresszusi választások előtt három hónappal ellátogatott a Pentagonba, ahol Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel és az iraki kérdés szakértőivel egyeztetett.
Bush biztosította az amerikai népet, megvédi hazáját
Nyári texasi vakációját lerövidítve a közel-keleti tűzszünet életbe lépésének napján visszatért Washingtonba George Bush elnök és arról biztosította az amerikai népet, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megvédi hazáját, kiáll az amerikai érdekekért.
Az amerikai elnök azt mondta, nemcsak abban bizonyos, hogy sikerül megvédeni az országot, hanem hogy egy jobb világot hagyhatnak maguk mögött. E bizonyosságát Amerika „fantasztikus hadseregének” köszönheti, azoknak az önkénteseknek, akik a szolgálatot választják a nehéz időkben.
A Fehér Ház előzőleg a közel-keleti fegyvernyugvás betartására szólította fel Izraelt és a Hezbollah libanoni síita szervezetet is.
George Bush elnök vezetésével a héten összeül a nemzetbiztonsági tanács és az úgynevezett belbiztonsági tanács. Elemzők szerint Bush azért nem Texas állambeli farmján, Crawfordban tartja meg ezeket az üléseket – ahogy a korábbi években tette -, mert minél előbb vissza akart térni a fővárosba, hogy nagyobb hatással lehessen a november 7-i kongresszusi választások kimenetelére. A Republikánus Párton belül egyre több az aggódó hang, amely szerint az egyre népszerűtlenebb iraki háború miatt a kormányzó párt a kongresszus mindkét házában elveszítheti a többséget.
BPI-info