John Reid a BBC hírtelevíziójának vasárnap nyilatkozva azt mondta: a kormány úgy véli, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat már 2000-ben tervezett Birminghamben egy merényletet, tehát még a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, illetve az iraki háború előtt.
A brit belügyminiszter közlése szerint legkevesebb négy nagyobb terrorista merényletet hiúsítottak meg Nagy-Britanniában a tavaly júliusi londoni robbantásos merényletek óta.
Ismételten figyelmeztetett: „nagy a valószínűsége” annak, hogy terroristák további merényletek elkövetésére tesznek kísérletet, ezért helyes a legmagasabb riasztási fokozat fenntartása Nagy-Britanniában. Nem cáfolta azokat a médiajelentéseket, hogy a rendőrség mintegy 25 terrorista sejt után nyomoz az országban.
„Azt gondoljuk, hogy a legutóbbi összeesküvés fő gyanúsítottjai őrizetben vannak. De ha őszinte akarok lenni, meg kell mondanom, hogy azok alapján, amit tudunk, vannak még mások is kint… …ezért egy terrortámadás veszélye az Egyesült Királyságban még mindig nagyon jelentős” – mondta.
Megjegyezte azonban, hogy a nagy-britanniai repülőtereken bevezetett szigorított biztonsági intézkedések „időben korlátozottak” lesznek. Azt mondta, hogy ezeket felülvizsgálják, és azt tervezik, hogy olyan új ellenőrzési rendszerrel váltják fel, amely szintén képes lesz a biztonság szavatolására.
Reid – hangsúlyozottan saját véleményének hangot adva – azt mondta, hogy a terroristagyanús személyek vádemelés nélküli őrizetben tartásának határidejét a jelenlegi 28-ról 90 napra kellene meghosszabbítani.
A jelenlegi 28 napos szabályozás egy tavalyi kompromisszum eredménye, amely a kormányfő számára megalázó vereség után született: 49 munkáspárti képviselő ugyanis „fellázadt” a rendőrségi hatásköröket növelni akaró eredeti kormánytervek ellen.
BreuerPress-info