„Ellenségeskedések azonnali beszüntetésének”

EU-tagállamok külügyminiszterei Brüsszelben több órán át vitatkoztak a libanoni válság ügyében kiadandó közlemény szavain, amelybe végül „azonnali tűzszünet” követelése helyett az „ellenségeskedések azonnali beszüntetésének” igénye került.


Karel De Gucht belga külügyminiszter a tanácskozás után elmagyarázta az értetlenkedő, s kissé megzavarodott tudósítóknak, az ellenségeskedések azonnali beszüntetése a tényleges helyzet megváltozását, a harcok végét jelentené, ám csak gyakorlati szempontból – az azonnali tűzszünet viszont egy jogi formula lenne, jogi kötelezettségeket is róna a szembenálló felekre. Az első formula nyitja meg a lehetőséget a tárgyalásokra, s ez utóbbiak vezethetnek el a jogi egyezséghez, azaz a tűzszünet megkötéséhez – tette hozzá a belga diplomácia irányítója.
Egyébként maga a határozat is úgy fogalmaz, hogy az „ellenségeskedések azonnali beszüntetését” egy „fenntartható tűzszünetnek” kell követnie, azaz ez utóbbi csak következmény lehet. A kiszivárgott hírek szerint több tagállam is úgy ítélte meg, hogy az azonnali tűzszünet követelésével túl „előreszaladnának”, ehhez ugyanis nincsenek meg egyelőre a szükséges politikai előfeltételek.
BreuerPress-info