Ezt a minisztérium sajtóirodája azután közölte hogy az egyik internetes hírportál közzé tette információját arról: „Hiller István a közelmúltban bejelentés nélkül, titokban Rómába utazott azért, hogy személyesen tárgyalásokat folytasson a Vatikán vezetőivel, a szentszéki megállapodás felülvizsgálatáról”.
Hiller István felvette a kapcsolatot az Apostoli Szentszékkel; az oktatási és kulturális miniszter a szaktárca tájékoztatása szerint nemrégiben irodájában egyeztetett a pápai nunciussal, és elképzelhető, hogy az év végén látogatást tesz a Vatikánban.
„Elhallgatott Hiller-kudarc Vatikánban” címmel az Index internetes portálon az jelent meg: „a Szentszékkel kötött megállapodás felülvizsgálatát megcélzó miniszter hiába utazott ki Rómába, érdemben senki sem foglalkozott vele”.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóirodája az információkra reagálva azt közölte: a kapcsolatfelvétel a Szentszékkel – miként eddig is, úgy a továbbiakban is – a vatikáni diplomáciai szokásoknak és kötelezettségeknek megfelelően történt és történik.
A közlemény szerint Hiller István július 18-án Szalay utcai irodájában egyeztetett a pápai nunciussal.
„Megbeszélésük eredményeképp elképzelhető, hogy Hiller István miniszter 2006 végén látogatást tesz a Vatikánban”
BPI-info