és a Fidesz négy alelnökének a párt szombaton tartott XX., rendkívüli kongresszusán, amelyet azt követően hívtak össze, hogy második alkalommal szenvedett vereséget országgyűlési választásokon a Fidesz.
Pokorni Zoltán a kongresszust megnyitó beszédében – amely még sajtónyilvános volt – őszinte számvetést szorgalmazott. A Fidesz alelnöke a megjelent 1751 küldött előtt azt hangsúlyozta, hogy az őszinte számvetéssel a Fidesz-KDNP szövetségre szavazó „több millió embernek” tartoznak.
Hangsúlyozta: találhatnak külső okot a választási vereségre, hiszen – mint mondta – tény, hogy a média nagyobb része nem a Fideszt segítette, illetve az „MDF nem mindig úgy viselkedett, mint egy normális ország normális ellenzéki pártja”. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ha a kalkulálható külső okokra hárítják csupán a „vereség ódiumát”, saját magukat csapják be.
Az alelnök szavait követően a sajtót távozásra kérték, s Orbán Viktor – akit a tanácskozás elején ütemes „Viktor, Viktor” kiáltással és tapsviharral fogadtak a küldöttek – zárt ajtók mögött végezte el a számvetést.
BPI-info