Peresz szerint „repülő gázkamrával” érne föl, ha Irán atombombára tenne szert

„Repülő gázkamrával” lenne egyenlő, ha Irán atombombára tenne szert – jelentette ki Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes.
„Aggodalommal tölti el a zsidókat, hogy az iráni elnök (Mahmúd Ahmadinezsád) népirtásra szólít föl.


Népirtást bomba nélkül is véghez lehet vinni, mint azt a történelemből megtanultuk. De egy atombomba Irán kezében egyenlő lenne egy repülő gázkamrával” – mondta az 1994-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett veterán izraeli politikus Izraelben egy európai küldöttséget fogadva.
Ahmadinezsád iráni elnök a múltban Izrael térképről való letörlésére szólított föl, s több alkalommal is mítosznak nevezte a holokausztot.
Peresz – hivatalának közlése szerint – európai vendégei előtt kijelentette: a nemzetközi nyomás a legjobb módja annak, hogy eltántorítsák Iránt az atomfegyver megszerzésére tett kísérletektől. Mint figyelmeztetett, „ha Irán a bombát ellenző nemzetközi koalícióval szembesül, visszakozik. Ha viszont a világ megosztott, Teherán fütyülni fog rá.”
Irán – tagadva a nyugati vádakat, miszerint atomfegyverre igyekszik szert tenni – váltig állítja: kizárólag polgári, jelesül energiatermelési céllal indított atomprogramot. Ahmadinezsád egy vidéki körútja során „kezelésre szoruló elmebetegeknek” nevezte azokat, akik ellenzik Irán fejlődését nukleáris téren. „Világosan kijelentjük, hogy nem állunk konfliktusban senkivel, de küzdünk a jogunkért, és nem mondunk le róla” – hangoztatta az államfő.
BreuerPress-info