Rice Szaúd-Arábiából Jeruzsálembe érkezik

vasárnap ahol várhatóan figyelmezteti Ariel Sharont, hogy a szeptemberi gázai kivonulást még több intézkedésnek kell követnie. A palesztinok már a januári választásokra készülődnek és egyre nő a biztonság igénye. Rice a sajtó képviselőinek elmondta, hogy válaszokat vár Sharontól a békefolyamat előmozdítására a Sharm el Sheikh-i februári megállapodás alapján, beleértve a foglyok szabadon bocsátását és a mozgásszabadság biztosítását. Rice arra a kérdésre, hogy ez egyben újabb nyugati parti települések átadását jelenti –e a palesztinoknak kitérő választ adott. Rice utazása Izraelbe egybevág a politikai változásokkal: a külügyminiszter szeretné elérni, hogy megoldják a gázai bejutási problémákat, ami meggátolja a gazdasági fejlődést Izrael szeptemberi kivonulása óta. Rice szerint nem gyors megoldásra van szükség, hanem olyanra, amely nem veszélyezteti Izrael biztonságát. A Világbank volt elnöke és amerikai közel-keleti különmegbízott James Wolfensohn szintén a térségben tartózkodik, hogy segítsen a problémák megoldásában. Amerikai hivatalos források szerint áttörést ugyan nem ért el, de már közel van a megoldáshoz. Reueter-BPI