Somogyi Ferenc fogadta a japán külügyminiszter-helyettest

Somogyi Ferenc külügyminiszter 2005. november 10-én hivatalában fogadta Kaneda Kacutosi japán külügyminiszter-helyettest, aki a japán parlament Felsőháza delegációjának tagjaként látogatott Magyarországra. A megbeszélések során a tárgyaló partnerek áttekintették a magyar-japán kapcsolatok aktuális kérdéseit, valamint véleményt cseréltek nemzetközi kérdésekről. A japán fél röviden ismertette az ázsiai-térség biztonságpolitikai helyzetével kapcsolatos álláspontját. Mindkét fél egyetértett abban, hogy kapcsolataink problémamentesek, adottak a politikai feltételek a gazdasági együttműködés erősítéséhez. Somogyi Ferenc hangsúlyozta, hogy Magyarország és Japán hosszú távra szóló, szoros együttműködésének alapja a két nép hagyományos barátsága, a politikai, gazdasági értékrend azonossága, hasonló szövetségesi elkötelezettségeink és a meghatározó nemzetközi kérdések megítélésében való nézetazonosság. Japán a legfontosabb partnerünk az ázsiai térségben, s érdekeltek vagyunk – az Európai Unió és Japán szoros együttműködésével összhangban – a kapcsolatok új területekre történő kiterjesztésében. A kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetséges irányait hivatott megjelölni a – tavalyi miniszterelnöki találkozó során életre hívott – Magyar-Japán Együttműködési Fórum is, amely az elmúlt héten tartotta első ülését Budapesten. A magyar külügyminiszter tárgyalópartnere figyelmébe ajánlotta a Fórum azon javaslatát, hogy érdemes szorgalmazni a Budapest-Tokió közötti közvetlen légi járat beindítását, amely a kétoldalú kapcsolatok minden területére pozitív hatással lenne. Somogyi Ferenc elmondta, hogy Japán kiemelkedő gazdasági-kereskedelmi partnerünk. Japán Magyarországon végrehajtott befektetéseinek összesített állománya 2004-ben mintegy 600 millió USD-val növekedett és elérte a 2 milliárd USD nagyságrendet. Fontos érdekeink fűződnek japán befektetések ösztönzéséhez, a Magyarországon megtelepedett japán vállalatok tevékenységének bővítéséhez. A legjelentősebb japán termelő beruházások: Magyar Suzuki, Denso, Sanyo, Sony, Shinwa, Alpine, TDK, Clarion. Tekintettel arra, hogy kereskedelmi forgalmunk jelentős magyar passzívumot mutat (2004-ben a magyar kivitel 322, míg a behozatal 1816 millió USD volt) további lépéseket kell tennünk az árucsere forgalom kiegyensúlyozottabbá tételéhez. Érdekeltek vagyunk továbbá kiterjedt pénzügyi kapcsolataink fejlesztésében, a japán műszaki‑tudományos vívmányok adaptálásában. Kaneda Kacutoshi külügyminiszter-helyettes válaszában megerősítette, hogy Magyarország – ahol több mint 100 japán vállalat működik – Japán legfontosabb kereskedelmi partnere és a beruházások tekintetében is az elsők között van a közép-európai térségben. Somogyi Ferenc elmondta, hazánk a nemzetközi kapcsolatok alakításában alapvető célnak tekinti a jogállamiság, a jó kormányzás, a demokrácia elveinek előmozdítását, az emberi jogok érvényesülésének támogatását. A gazdasági, társadalmi és politikai struktúrák modernizálásával kapcsolatos ismeretek összegyűjtésére, elemzésére és átadására budapesti székhellyel létrejött a Demokratikus Átalakulásért Intézet. Kaneda külügyminiszter-helyettes a tájékoztatást megköszönve megerősítette, hogy nagy érdeklődéssel tanulmányozzák az Intézet működéséhez történő japán hozzájárulás lehetőségét. Somogyi Ferenc japán kérésre megerősítette, hogy továbbra is támogatjuk, hogy az ENSZ átfogó reformja keretében Japán a Biztonsági Tanács állandó tagjává váljon. A találkozó illeszkedik a rendszeres magyar-japán magas szintű politikai párbeszéd folyamatába, amelynek keretében október végén Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, illetve a napokban Szili Katalin házelnök látogatott Japánba. Breuerpress-MCOnet