Keleti Ágnes is tenyerelt

2005 okt. 21 15:21 – Forrás: sportforum.hu – Jocha Károly Váratlan látogató érkezett az ünnepség kezdete előtt a Teréz körúti Pizza Hut-ba, ahol Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő a Testnevelési Egyetem aulájában lévő, egyre értékesebb gyűjtemény, a „Sportcsillagok fala” számára készült megörökíteni tenyerének lenyomatát. Van KÉPünk hozzá: Keleti Ágnes a „Sportcsillagok falán” A „Nemzet színésze”, Kállai Ferenc toppant be, hogy köszöntse kortársát, a „Nemzet Sportolója” büszke címet kiérdemelt Keleti Ágnest. Maga a ceremónia a szokásos koreográfia szerint zajlott le: előbb Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára köszöntötte Helsinki (1952) és Melbourne (1956) magyar tornász olimpiai bajnoknőjét, az 1957 óta Izraelben élő Keleti Ágnest, akit a Hemingway Alapítvány hozatott haza erre az alkalomra. Altorjai után Szeidl Tamás, a vendéglátók képviseletében köszöntötte az újkori olimpiák legeredményesebb magyar női sportolóját, aki a következőképpen reagált: – Nagyon örülök, hogy megint itthon lehetek, ahol annak idején bizony elég szerény körülmények között éltem és ennek ellenére oly sikeresen tudtam tornászni. 1956-ban nem jöttem haza, viszont a kilencvenes évek elejétől évente két-három alkalommal is hazarepülök. Megköszönöm, hogy gondoltak rám és örülök, hogy az én tenyerelésemmel már százharmincötre nőtt a gyűjteményben szereplők száma. Mindenkinek minden jót kívánok, a viszontlátásra! A bajnoknő elmondta, még néhány napig itthon marad. A tervek szerint vasárnap ott lesz az Operaházban az október 23-i díszelőadáson, bár pénteken koradélután még nem volt nála a jegy. Keleti Ágnes és Altorjai Sándor – Fotók: JochaPress