Gyurcsány Ferenc közleménye

a zsidó újév alkalmából Tisztelt Honfitársaim! A magyar zsidóság nemzetalkotó közösség: tagjainak bánatában vagy örömében a magyar nemzet, illetve Magyarország minden lakója osztozik. Hiszen a történelem – embertelen leckékkel – tanított meg mindannyiunkat arra, hogy sorsközösségben élünk, és aki falakat akar húzni nemzetünk sokféle közössége közé, az az élet lényegével száll szembe, és bukásra van ítélve. Nekünk, sokféle származású, hitű, világnézetű és vérmérsékletű magyarnak, tisztelnünk kell egymás szokásait, tragédiáit és ünnepeit. Mert a jövőnk éppúgy közös, mint a múltunk. A zsidó újév ünnepe egyszerre mutatja meg a zsidóság különbözőségét más népektől, és egyszerre utal a hasonlóságunkra is. Mert ilyenkor kitűnik, hogy másképp számoljuk ugyan az időt, de kitűnik az is, hogy alapvetően ugyanazok a vágyak, szándékok és félelmek mozgatnak mindannyiunkat – zsidót és nem zsidót egyaránt. Mindannyian boldogabb, jobb, biztonságosabb életet akarunk, és abban bízunk, hogy a jövő ehhez az élethez visz minket közelebb. A zsidó újév alkalmából a Magyar Köztársaság minden polgára nevében valamennyi zsidó származású honfitársamnak békét, egészséget és sikeres évet kívánok az 5766. esztendőre! Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
BPI-info