Halálosan megfenyegették az izraeli kormányfőt Őrizetbe vettek Jeruzsálemben egy hebroni zsidó telepest, aki halálosan megfenyegette Ariel Saron izraeli kormányfőt.
Mint az izraeli rendőrség szóvivője hétfőn bejelentette, a 22 éves gyanúsított vasárnap közölte Saron egyik testőrével, hogy a miniszterelnök felelős azoknak a telepeseknek a haláláért, akiket néhány hónapja Hebronban öltek meg palesztin szélsőségesek, majd hozzátette: „Nekem nem okozna semmi gondot, ha Saront meggyilkolnák.” A biztonsági ember őrizetbe akarta venni, de a fiatalember elmenekült, hamarosan azonban elfogták. Fegyvert nem találtak nála. Az izraeli vezetők elleni, mégoly homályos fenyegetéseket is komolyan veszik azóta, hogy 1995. november 4-én egy szélsőjobboldali izraeli lelőtte Jichák Rabin miniszterelnököt. A gyilkost életfogytiglani börtönre ítélték. Júniusban Gideon Ezra tárca nélküli miniszter úgy nyilatkozott, hogy az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét szerint az utóbbi időben szaporodtak a kormányfő elleni fenyegetések zsidó szélsőségesek részéről. Június 5-én az izraeli sajtó arról számolt be, hogy megerősítették Saron közvetlen védelmét, mert ellene készülő merénylettől tartottak a palesztin állam létrehozásával kapcsolatos kijelentései miatt, amelyeket előző nap a jordániai Akabában tartott csúcstalálkozón tett – emlékeztet az AFP.














