Izrael állam megalapításának 55. évfordulója alkalmából Zoltai Gusztáv lapunknak a következőket mondotta:
A zsidó sors különleges. Számunkra minden nap az emlékezésé. Velünk valamikor, valami, mindig történt.
Az évnek mindennapjára, órájára és percére úgy gondolhatunk, ami felébreszt belül bennünk valamit, felemelőt, ünnepit, vagy gyászeseményt.
A zsidó sors különleges. Számunkra minden nap az emlékezésé. Velünk valamikor, valami, mindig történt.
Az évnek mindennapjára, órájára és percére úgy gondolhatunk, ami felébreszt belül bennünk valamit, felemelőt, ünnepit, vagy gyászeseményt.
Talán ez tette népünket néppé, a zsidót zsidóvá. A hagyománytisztelet, az állandó tanulás, a múlt elemzése, átgondolása tapasztalattá érlelődik, tisztánlátáshoz vezet. A tanulásból tanúság lesz, hogy volt miért élni, van miért tenni és lesz miért-és kiért küzdeni. Ma éppen egy ilyen különleges napra emlékezünk. 1948. május 14-én, vagyis a zsidó Biblia szerint 5708 Ijjár havának 5. napján Ben Gurion a Tel-Aviv-i Múzeum nagytermében, Herzl Tivadar arcképének és szigorú tekintetének kereszttüzében emlékezetes bejelentést tett. Országalapítót, nemzetfenntartót, s örökérvényűt. A Zsidó Nemzeti Tanács ünnepi ülésén a rádió mellett is izgatottan szorongó zsidók számára hihetetlen, de évszázadok, évezredek óta várt pillanat valósult meg. A világ elismerte az önálló, a független a szabad Izrael Államot. Egy olyan nép kapta vissza hazáját, amelyet több ezer évig kergettek, irtottak, pusztítottak és mégis fenn tudott maradni. Talán azért, mert a zsidóság akár hol is élt, mindig megtette a kötelességét, nem csak magáért, hanem a körülötte lévőkért. Feladatát teljesítette, mert őrizte ápolta az emberiség közös kultúráját és tisztelte mások hagyományait. Hihetetlen, visszaidézhetetlen pillanat volt, bizonyítva az emberi akarat megtörhetetlen erejét, hogy éppen a Shoa, Holocaust elképzelhetetlen, leírhatatlan szörnyűségei után, az egész művelt világ árulását és kétszínűségét követően, amikor Adorno szavaival Auschwitz után megszűnt a költészet és a lét értelmetlennek tűnt, mégis egy másik géniusz szavai valósulhattak meg: Az éj homályt elűzi az égi napfény hirdette a zeneszerző. Igenis ide Mozart szavai és felszabadító zenéje kell, hogy megértessük és átérezzük a béke és a szabadság lehetőségét. A nevezetes ülésen a jelenlevők az Ősi Áldás elmondásával köszöntötték a pillanatot. Nem volt ez megtervezve, de szívből érezte mindenki, hogy ennek így kell történnie. Áldott vagy te Urunk, Istenünk, a világ királya ki életben tartottál bennünket és megtartottál minket, megértetted velünk az időt Ötvenöt év telt el azóta, és ezek nem voltak a béke évei, miközben háborúk és merényletek nem adtak egy nyugodt pillanatot Izraelnek a sivatagból szántóföldeket varázsoltak, a kopár hegyeken erdők virultak. Világelső mezőgazdaság, magas színvonalú és szervezettségű ipar, művelt és iskolázott nemzet: ez Izrael. Egy olyan nép, amely minden ellenkező vélemény ellenére rendkívül különböző és sokszínű. Izrael maroknyi földjén ezerféle véleménnyel, mégis egyetlen országot építenek a zsidók a saját hazájukban. Izrael nem csak a diaszpórának, hanem az egész világnak példát ad. Próbálják csak ellenőrizni: vegyenek elő bárhol- nálunk, Kínában vagy Amerikában – akár kormánypárti, akár ellenzéki napilapot- minden nap találnak valamilyen cikket, esszét, tanulmányt Izraelről. Vajon ilyen nagyok vagyunk? Esetleg ilyen fontosak? Inkább úgy gondolom, hogy példaadók, akik kivívták a világ tiszteletét. Egyúttal merjük remélni, hogy ugyanaz a Világ végre rá tudja kényszeríteni a politikusait, hogy megértsék, az ember életénél nincsen fontosabb. A béke a nyugalom a legalapvetőbb jogunk- nekünk is. Függetlenség mint olyan nincs. Mindannyian egymástól függünk. Tegyünk meg mindent mi itt, mások máshol annak érdekében, hogy földünkön Izrael a béke és a tolerancia jelképévé legyen és maradjon mindörökké. Erről szóljon ez a nap, a Függetlenség Napja.
