Az új izraeli kormány összetétele

Ariel Sharon a mai napon az izraeli parlamentben, a Knesszetben bejelenti az új izraeli kormány listáját.


A 75. születésnapját éppen most ünneplő Ariel Sharon ma délután bemutatja a 120 fõs törvényhozásban, a Knesszetben, a 68 képviselőre támaszkodó kormánylistáját. E szerint a kormányban a 40 törvényhozói szavazattal rendelkező Likud Párt a vezető erő. A párt koalíciós partnerei a törvényhozásban 15 képviselővel rendelkező Shinui, a hat képviselőt adó Nemzeti Vallásos Párt és a hét képviselős Haichud Ha’Leumi, magyarul Nemzeti Egység Párt lesznek. Ariel Sharon kormányfő általános meglepetést okozva, Silvan Shalom részére ajánlotta fel a külügyminiszteri posztot most alakuló kormányában. A közgazdász-jogász volt pénzügyminiszter már 11 éve a törvényhozás tagja. Bár tapasztalt politikus, eddig kizárólag gazdasági kérdésekben nyilvánult meg, általában még kommentárt sem fűzött a közel-keleti biztonsági kérdésekhez, vagy pedig az izraeli-palesztin konfliktushoz. Az új külügyminiszter Ariel Sharon bizalmi köréhez tartozik. A palesztin vezetés részéről Nabil Sa’ath azonnal úgy nyilatkozott, hogy nem remélnek radikális változást az izraeli politikában. Shaoul Mofaz továbbra is a védelmi tárcát irányítja, a miniszterelnök Sharon, vetélytársa, Benjamin Netanjahu számára a pénzügyminiszteri tárcát ajánlotta fel, ám mindenki tudta, hogy a harcias, és mindenképpen a külügyi tárcát megtartani szándékozó Netanjahu azt várhatóan visszautasítja. Így ezt a posztot Sharon azonnal fel kívánta ajánlani Ehud Olmert, volt jeruzsálemi polgármester részére. A nap folyamán azonban újabb tárgyalások voltak Sharon és Netanjahu között, és a volt külügyminiszter, bizonyos feltételek mellett mégis megfontolandónak tartotta a pénzügyminiszteri tárca elfogadását. Feltételei a miniszterelnök-helyettesi poszt, az állami tulajdonú vagy többségű vállalatok ellenőrzése, valamint a kormány mellett működő szociális-gazdasági kabinet irányítása. Amikor tudósításomat írom, még nem ismeretes a kormányfő hivatalos válasza minderre. A bizonytalanság legfeljebb a délután bemutatásra kerülő kormánylista végelegesítéséig tarthat. A várakozás lázában a média evidenciaként tálal itt sokszor egymásnak ellentmondó, vagy kizáró verziókat is. A tájékoztatást zavarja az, hogy ezeket átveszik a külföldi források is. Shimon Peresnek a Munkapárt kiválásával történt távozáskor, Benyamin Netanjahunak novemberben, külügyminiszterré történt kinevezésével, a kormányfő ez utóbbinak első sorban a politikai semlegesítését célozta meg. Azt remélte ugyanis, hogy Netanjahu másodhegedűsként, a kabinet tagjaként kevésbé fogja támadni őt. Ezt követően Sharon legyőzte állandó riválisát a Likud belső tisztújító választásán, most pedig úgy tűnik, hogy sikerült kiszorítania õt az ország számára meghatározó fontosságú diplomácia éléről is. Elemzők szerint Netanjahu híján az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének a diplomáciai mozgástere is megnő Sharon számára, hiszen ez utóbbi következetesen jobbról próbálta meg lekörözni őt, aminek külső jelei voltak a bármilyen fajta palesztin állam elvetése, valamint Arafat kiküszöbölése. Értékelések szerint Washington számára is könnyebben kezelhető lesz a politikai jobbközépre került Ariel Sharon – Silvan Shalom kettős, a konfrontálódásra náluk sokkal inkább hajló Netanjahuval szemben. Politikai elemzők szerint a kormánylista következő, Miniszterelnök: Ariel Sharon, Likud Külügyminiszter: Silvan Shalom, Likud Védelmi miniszter: Shaoul Mofaz, Likud Pénzügyminiszter: Benjamin Netanjahu, Likud Ipari és kereskedelmi miniszter: Ehud Olmert, Likud Oktatási miniszter: Limor Livnat, Likud Belbiztonsági miniszter: Tzahi Hanegbi,Likud Mezõgazdasági miniszter: Yisrael Katz, Likud Bevándorlásügyi miniszter: – késõbb meghatározandó, Likud Egészségügyi miniszter: késõbb meghatározandó, Likud Tárca nélküli miniszter, Nathan Sharanski, Likud Tárca nélküli miniszter, Dan Meridor, Likud Tárca nélküli miniszter, Gideon Ezra, Likud Igazságügyi miniszter, Yosef Lapid, Shinui Belügyminisztrer, Avraham Poraz, Shinui Infrastruktúra-fejlesztési miniszter: Yosef Paritzky, Shinui Környezetvédelmi miniszter: Yehudit Naot, Shinui Tudományügyi miniszter: Eliezer Sandberg, Shinui Szállításügyi miniszter: Avigdor Lieberman, Nemzeti Egység Párt Turizmusügyi miniszter: Benny Elon, Nemzeti Egység Párt Szociálisügyi miniszter: késõbb meghatározandó, Nemzeti Vallásos Párt Építésügyi miniszter: késõbb meghatározandó, Nemzeti Vallásos Párt Miniszterhelyettesi posztok: Külügyminisztérium: Likud Pénzügyminisztérium: Likud Belügyminisztérium: Victor Brailovsky, Shinui Oktatásügyi minisztérium. Zvi Hendel, Nemzeti Egység Párt Knesszet bizottságok elnökei: Külügyi és Védelmi Bizottság: Likud Pénzügyi Bizottság: Likud Jogi Bizottság: Likud Házbizottság: Likud Oktatási Bizottság: Shinui