az izraeli választások végeredménye

Megszületett az izraeli választások végeredménye: tovább növelte előnyét a Likud 2003.01.31 11:45


A kedden tartott izraeli választás hivatalos végeredménye szerint Ariel Saron miniszterelnök győztes Likud pártja összesen 38 képviselői hellyel rendelkezhet a parlamentben, pontosan kétszer annyival, mint legfőbb riválisa, az Izraeli Munkapárt. Az összes szavazat összeszámlálása csak csütörtök estére fejeződött be, mert meg kellett várni a postán küldött, illetve korábban leadott voksokat: a katonákét, a kórházban fekvőkét, az elítéltekét és a külszolgálaton lévőkét. Ezek némiképp módosították a korábban közölt eredményt, amely szerint a Likud 37 hellyel rendelkezett volna. A Likudnak eddig 19, az Izraeli Munkapártnak 25 helye volt a knesszetben. Ugyancsak javított eredményén a végelszámolásra a nacionalista Nemzeti Vallási Párt, amely a korábban közölt és az eddigi 5 helyett 6 helyet birtokol. A kommunista Hadas a korábban számított 4-gyel szemben csak 3 helyhez jutott, akárcsak a szakszervezeti gyökerű Am Ehad. Mindez azt jelenti, hogy a jobboldal az eddig közölthöz képest még 2 hellyel erősebb lett. A többi párt eredménye a végső szavazatösszesítés nyomán nem változott. A hangsúlyozottan világi Sinui Centrumpárt, amely a harmadik legjobb teljesítményt mutatta fel a választáson, a korábbi 6 helyett ezentúl 15 képviselővel rendelkezik a parlamentben. Az ultraortodox Sasz párt képviselete 17-ről 11-re esett vissza. A szélsőjobboldali pártok hárompárti koalíciója, a Nemzeti Unió 7, a baloldali Merec az eddigi tíz helyett 6 mandátumot szerzett. A kelet-európai származásúakra épülő Tórai Zsidóság Pártja 5, az arabokat képviselő Balad 3, a főleg oroszajkú bevándorlókat képviselő Jiszrael Ba’Alija 2, az Egyesült Arab Lista 2 helyet szerzett.